A Miller-mozgalomból indult útjára az ún. hetedik hónap mozgalom. 1843. február 16-án Samuel S. Snow publikálta nézetét, miszerint a 2300 éves prófétai időszak a zsidó év hetedik hónapjának 10. napján ér véget (Nagy Engesztelési Nap, Jom Kippur). Snow elképzelését az első csalódás (1844. márc. 21.) előtt nem vette igazán komolyan senki, akkor azonban ismét reflektorfénybe került.
Mit tanított Samuel S. Snow és milyen érvekkel támasztotta alá tanítását, amely újabb tízezreket bírt rá arra, hogy az átélt csalódás ellenére követőivé váljanak?
És mit írt Ellen G. White erről a mozgalomról? Tovább>>
Ahogy William Miller tanításának megítélésénél sem az volt a fő és egyetlen érvem, hogy az általa megjövendölt esemény nem következett be, úgy Snow esetében sem ebből indulok ki. Sőt, a vizsgálat idejére félreteszem azt a megállapításomat is, hogy a hetedik hónap mozgalom tanítása egyenes következménye a millerita tanoknak, és ha ez utóbbiak hamisak, így az előbbi sem lehet igaz. Tehát tételezzük fel, hogy Miller és mozgalma csupán a dátumban tévedett. Tovább>>
Az adventista tanítás szerint 1844-ben a zsidó naptár hetedik hónapjának tizedik napja október 22-ére esett. Mivel a Bibliában nem találunk módszert arra, hogy egy adott évben egészen pontosan hogyan számítsuk ki a Nagy Engesztelési Napot (Jom Kippur), ezért a zsidó hagyományhoz kell fordulnunk. Zsidó hagyományból pedig legalábbb kétféle létezik: rabbinikus és karaita. Vizsgáljuk meg, mikor is volt a zsidó év hetedik hónapjának tizedik napja e hagyományok szerint!
1844. október 22-én nem következett be az az esemény, amit az adventisták vártak: Jézus Krisztus nem jött vissza a felhőkön. Ezt átélni nem mindennapi csalódás lehetett. Hogyan írnak erről az adventisták és a korabeli lapok? Tovább>>
A dátum (1844. október 22.) elmúlta után az adventisták arra kényszerültek, hogy újraértelmezzék addigi állításaikat és teológiájukat. A történtek megítélése viszont a h.n. adventisták és más adventisták között már nem egyformán történt. Mi történt a csalódás után a mozgalommal és annak irányzataival? Egyáltalán, milyen irányzatok jöttek létre az akkor még egységesnek gondolt advent mozgalomban?