Az adventizmus tanítása szerint a vázlatpróféciákban szereplő idői kijelentések megértésének kulcsa az ún. prófétai nap-év elv alkalmazása. E szerint a történelmi vázlatpróféciákban egy napot egy évnek kell számítanunk. Erről Ellen Gould White a következőket írta:
Dániel 8:14 versében találta meg Miller azt a próféciát, amely – úgy látta – egyértelműen kinyilatkoztatja a második advent időpontját: “Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága”. Követte ezt a szabályt, hogy a Szentírás saját magát magyarázza, és megtudta, hogy a szimbolikus próféciákban egy nap egy évet jelent (4Móz 14:34; Ez 4:6).[GC] 324. o.
A továbbiakban nagy vonalakban azt szeretném összefoglalni, hogy a Miller előtti időkben hogyan értelmezték és használták ezt az elvet. Az összefoglalás alapja Johnsson, Carl Olof: A ’Pogányok Ideje’ – Vajon véget ért? című könyve.
Amint a fenti idézetből is látszik, a Bibliában két helyen látjuk ezen elvnek az alkalmazását: a 4 Móz 14:34-ben, és az Ez 4:6-ban.
Az Egyiptomból kivonuló izraeliták pusztai vándorlásuk során több krízist értek meg. Az egyik ilyen helyzetet örökíti meg Mózes negyedik könyvének tizenharmadik és tizennegyedik fejezete. E szerint Mózes azt a megbízást kapta, hogy válasszon ki minden törzsből egy-egy főembert, akik menjenek el a leendő hazájukba Kánaánba, s kémleljék ki azt, hogy milyen az a föld, és milyen az a nép, amelyik azon lakik. A kémek negyven nap múlva tértek vissza a néphez azzal a hírrel, hogy a föld kitűnő, de a rajta élő nép erős, amellyel képtelenek lennének fölvenni a harcot. Egyedül Káleb és Józsué látta úgy, hogy elfoglalhatják a földet.
Ez a hír – amely szerint lehetetlen elfoglalniuk Kánaánt a rajta élő erős nép miatt – a nép újabb zúgolódásához vezetett, sőt vezetőiket agyon akarták kövezni, amiért kihozták őket Egyiptom földjéről. Mózes közbenjárására az Úr nem pusztította el a népet, de a következő ítéletet hozta:
Mondd meg nékik: Élek én, azt mondja az Úr, hogy éppen úgy cselekszem veletek, amiképpen szólottatok az én füleim hallására! E pusztában hullanak el a ti holttesteitek, és pedig mindazok, akik megszámláltattak a ti teljes számotok szerint, húsz esztendőstől fogva és azon felül, akik zúgolódtatok ellenem. És nem mentek be arra a földre, amelyre nézve felemeltem az én kezemet, hogy lakosokká teszlek abban titeket: Kálebet, a Jefunné fiát és Józsuét, a Nún fiát kivéve. De kicsinyeiteket, akik felől azt mondtátok, hogy prédára lesznek, őket beviszem, és megismerik azt a földet, amelyet megutáltatok. A ti holttesteitek azért a pusztában hullanak el. A ti fiaitok pedig, mint a pásztorok, bujdosnak e pusztában negyven esztendeig, és viselik a ti paráználkodásaitoknak büntetését, míglen megemésztetnek a ti holttesteitek e pusztában. A napok száma szerint, amelyeken megkémleltétek a földet (tudniillik negyven napon, egy-egy napért egy-egy esztendő), negyven esztendeig hordozzátok a ti hamisságotoknak büntetését, és megismeritek az én elfordulásomat. Én, az Úr szólottam. Bizonyára ezt művelem az egész gonosz gyülekezettel, amely összegyülekezett ellenem, ebben a pusztában emésztetnek meg, és ugyanott halnak meg. A férfiak azért, akiket elküldött Mózes a földnek megkémlelésére, és visszatértek és felzúdították ellene az egész gyülekezetet, rossz hírt terjesztve arról a földről, azok a férfiak azért, akik rossz hírt terjesztettek a földről, meghalnak az Úr előtt csapás által. Csak Józsué, a Nún fia, és Káleb, a Jefunné fia maradtak életben ama férfiak közül, akik mentek a földet megkémlelni.4Móz 14:28-38
A 34. vers tanúsága szerint a nap-év elv alkalmazása az volt, hogy a kémek 40 napig kémlelték Kánaánt, amit Istenben való hit nélkül hajtottak végre, és a nép is hitetlenséget tanúsított. E 40 napos hitetlenség következménye lett a pusztai vándorlás 40 éve. Ebben az esetben tehát nem prófétai kulcsot ad a bibliai szöveg, hanem olyan büntetést ró ki Isten a népre, amely biztosítja egy új, benne hívő generáció felnevelését.
A nap-év elv másik alkalmazását Ezékiel próféta könyvében találjuk. Ezékiel a babiloni fogságba került zsidóságnak közvetítette Isten üzenetét. Az egyik ilyen üzenet Izrael és Júda vétkének büntetéséről szólt.
És te, embernek fia, végy magadnak egy téglát, tedd azt elődbe, és véss reá egy várost, Jeruzsálemet. És indíts ellene ostromot, és építs ellene tornyot, tölts ellene sáncot, és indíts ellene táborokat, és állíts ellene faltörő kosokat köröskörül. És végy magadnak egy vasserpenyőt és állítsd fel azt vasfal gyanánt te közted és a város között, és irányozd tekintetedet erősen reá, és legyen ostrom alatt, és te ostromold. Jel ez az Izráel házának. Te pedig feküdj baloldaladra és vesd az Izráel vétkét arra, a napok száma szerint, amennyin azon fekszel, viseld vétküket. Én pedig meghatároztam neked az ő vétkük éveit napok száma szerint, háromszázkilencven napban, eddig viseld az Izráel házának vétkét. És ha ezeket kitöltötted, feküdj a jobboldaladra másodszor, és viseld a Júda házának vétkét negyven napig, egy-egy napot egy-egy esztendőül számítottam neked.Ez 4:1-6
Ebből a leírásból láthatjuk, hogy Ezékielnek el kellett játszania Jeruzsálem ostromát. A fenti leírás kulcsverse a hatodik. Láthatjuk, hogy a nap-év elv alkalmazása szerint Ezékielnek 390 napig kellett bal oldalán feküdnie Izrael 390 évi vétke miatt, míg 40 napig jobb oldalán Júda 40 évi vétke miatt. Az alkalmazás tehát az, hogy egy-egy vétkes esztendőért egy-egy napot kellett adott oldalán feküdnie a prófétának. Ha ezt az elvet alkalmaznánk a nap-év elvként, akkor több éves eseményeket napokra kellene zsugorítanunk!
Láthatjuk tehát, hogy a Bibliától nem idegen a nap-év elv alkalmazása, sőt Isten maga számol így bizonyos helyzetekben. Azonban azt is látnunk kell, hogy ez a két eset nem támasztja alá az adventista átszámítási elvet. Egyik esetben sem jövőbeli prófétikus esemény idői kijelentés értelmezéseként jelenik meg, hanem nagyon is konkrét céllal, egy új hívő generáció felnevelésének lehetőségeként Mózesnél, és múltbeli eseményre való emlékeztetésként Ezékielnél.
A Dán 9:24-27-ben szereplő "70 évhét" magyarázataként több zsidó rabbi használta ezt az elvet, általánossá azonban csak Akiba ben Josep rabbi (i. sz. 50-132) óta lett elfogadott.
A nap-év elv alkalmazása a Dán 9:24-27-re teljesen fölösleges. A szövegben szereplő “hetven hét” kifejezés ugyanis a nap-év elv alkalmazása nélkül is hetven évhétként értelmezendő. Egyrészt a Bibliában találunk olyan kifejezést, amikor a hetet évhét értelemben használja, lásd például 3Móz 25:1-7-ben szereplő szombatévről szóló rendelkezést. Másrészt maga Dániel a hét kifejezéshez hozzá teszi a nap szót, ha a hetet a hét napos hét értelmében használja. (Vö: Dán 10:2-3)
Dániel idői kijelentései értelmezésében a nap-év elv alkalmazásával csak a IX. századtól találkozhatunk a rabbinikus zsidóságnál. Jonsson (Froom nyomán!) elsőként Nahawendit említi, aki a Dán 8:14-ben szereplő 2300 napot évként értelmezte, és azt "Siló lerombolásától (i. e. 942) i. sz. 1358-ig számolta, amikorra is ő a Messiást várta. A Dán 12:11 1290 napját hasonlóképpen számolva, a második templom lerombolásától (i. sz. 70) szintén ehhez a dátumhoz jutott el" [Jonsson, Carl Olof: A 'Pogányok ideje' - Vajon véget ért?, Tanulmány Jehova Tanúi végidőszámításairól, k.n., 2000, 26-27. o.]
Saadja ben Josef (IX. sz.) és Solomon ber Jeroham (X. sz.) a Dán 12:12-ben szereplő 1335 napot 1335 évként értelmezte, amelyet Nagy Sándor uralkodásának kezdetétől az i. sz. 968-as évhez, Izrael megváltásának elméleti dátumáig számított. Rashi rabbi (1040-1105) a 2300 év leteltét 1352-re tette, mikor is a Messiás eljövetelét várta, míg Abraham bar Hijja Havászi (kb. 1065-1136) az 1290, 1335 és 2300 napról szóló próféciák beteljesedését a XV. század különböző időpontjaira helyezte.
Az előbbiek alapján tehát láthatjuk, hogy a nap-év elv alkalmazás nélkül is megáll a Dán 9:24-27 hetven évhétként szerinti értelmezése, míg Dániel egyéb idői kijelentéseire nézve az ilyen értelmezés csak a IX. századi rabbinikus zsidó írásértelmezési hagyománya lett! És mint minden hagyomány, ez is meglehetősen messze esik a Sola Scriptura (Egyedül a Szentírás) elvtől.
A nap-év elv elfogadása az idői kijelentések/próféciák esetében teljesen ismeretlen volt a keresztény írásértelmezők körében. Érthető is, hiszen a kereszténység kialakulása óta nem telt el 1200 év, így egy 1260 évről szóló prófécia-értelmezést nehezen lehetett volna elfogadtatni a XII. századig. Erről az adventista történész, L. R. Froom a következőképpen ír:
13 évszázadon át a “hetven hét” általánosan elfogadott értelmezése “hetven évhét” volt. A kereszténység korának első ezer éve alatt azonban semmi másra nem alkalmazták ezt az elvet keresztény írók, leszámítva egy-két rövid utalást a Jel 2:10-ben említett “tíz napra”, mint az üldöztetés tíz évére, és a Jel 11 három és fél napjára, mint három és fél évre. Froom, L. R.: The Prophetic Faith of Our Fathers, I. köt., 700 old., idézi Jonsson: i.m. 224. old.
Mit mond ezzel ki az adventista történész, Froom? Azt, hogy a nap-év elv értelmezése a kereszténység első 13 évszázadában teljességgel ismeretlen volt. Hogy került át ez a rabbinikus hagyomány a keresztény írásértelmezés elvei közé?
Froom Fiorei Joachimot nevezi meg az első keresztény írásértelmezőnek, aki az 1260 napos próféciát 1260 évként értelmezte. Szerinte az 1260 év után a “Szentlélek korszaka” jön el. Bár konkrét időpontot nem határozott meg, úgy tűnik az 1260. évre gondolt beteljesedésként. Joachim, aki a rabbinikus zsidó hagyományból vette át a nap-év elv értelmezését, a próféciaértelmezés új hagyományát vezette be a prófécia-értelmezők körében, amely szinte máig ható irányzattá vált protestáns írásértelmezők körében. Ez pedig igen messze áll a "Sola Scriptura"-elvtől.
Lehet, hogy meglepő amit írok, de nem William Miller volt az első, aki a Dán 8:14-ben szereplő 2300 napot 2300 évként értelmezte, hanem John Aquilla Brown, aki "először egy londoni havilap a The Christian Observer (A keresztény figyelő) 1810 novemberi számában jelentette meg kronológiáját. A prófétikus érdeklődés középpontjába a 2300 év végeként, úgy Angliában, mint az USA-ban az 1843-as dátum került…" Csak emlékeztetőül: Miller 1818-ban jutott arra a meggyőződésre, hogy Krisztus 1843-ban tér vissza, és 1831-től beszélt erről nyilvánosan, és 1833-tól kapott felhatalmazást arra, hogy baptista szolgálóként prédikáljon. És még egy érdekesség: A The Christian Observer-t 1802-ben alapították, és ez a folyóirat két kiadásban jelent meg: Londonban (Anglia) és Bostonban (USA). Talán véletlen, hogy éppen Boston volt a későbbi Miller-mozgalom egyik központja?
Összefoglalásul mit mondhatunk a nap-év elv alkalmazásáról Miller előtt? Egyrészről azt, hogy ezt az elvet a Biblia nem támasztja alá. Másrészről azt, hogy a dánieli próféciák értelmezésével kapcsolatban jelent meg ez a gondolat a rabbinikus zsidóságnál. Harmadrészt azt, hogy ezt az írásértelmezési hagyományt integrálta Joachim a kereszténységbe, ahol – sok egyéb hagyománnyal együtt – ez is megerősödött. Végül nyomát találtuk annak is, hogy nem Miller volt az első, aki a 2300 év kapcsán az 1843-as évet jelölte meg.