Az Apostolok Cselekedetei megörökítette az első zsinatot, amelyben az apostolok és vének egy nagyon fontos kérdésben határoztak. A döntés és következménye felbecsülhetetlen: e döntés nélkül lehet, hogy a kereszténység csak egy zsidó közösség lenne. Népszerű h.n. adventista értelmezés szerint ez az igehely a szombat érvényét is megerősítette, hiszen Jakab határozati javaslatának indoklásában szerepel ez a gondolat. Azt szeretném megvizsgálni, miről szól ez a részlet?
Először nézzük meg, mi volt a jeruzsálemi zsinat összehívásának az oka.
Némelyek, akik Júdeából jöttek le, így tanították a testvéreket: „Ha nem metélkedtek körül a mózesi szokás szerint, nem üdvözülhettek.” Mivel pedig Pálnak és Barnabásnak nem kis viszálya és vitája támadt velük, úgy rendelkeztek, hogy ebben a vitás ügyben Pál, Barnabás és néhányan mások is menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe.ApCsel 15:1-2
Itt a következőket láthatjuk:
Az antiókhiai pogánykeresztény gyülekezet számára nem volt világos, hogy mi a pontos tanítás ebben a kérdésben: először zsidóvá kell-e lennie a hívőnek, hogy utána üdvözüljön. Valószínűleg a viszály azért támadt, mert nem ez volt az élettapasztalatuk, ugyanakkor alaposan utána akartak járni a kérdésnek. A vita tehát a Pál és Barnabás által képviselt nézet (amely szerint a pogányból [ti. népek közül] kereszténnyé letteket nem kell körülmetélni) és a júdeai zsidókeresztények által képviselt nézet (ti. hogy mindenkinek először zsidóvá, aztán kereszténnyé kell lennie) között volt.
Miután a gyülekezet útnak indította őket, áthaladtak Fönícián és Samárián, elbeszélték a pogányok megtérését, és nagy örömet szereztek minden testvérnek. Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, örömmel fogadták őket az apostolok és a vének, ők pedig elbeszélték, mi mindent tett velük Isten.ApCsel 15:3-4
Pált, Barnabást és útitársait nagy örömmel fogadták míg Jeruzsálembe kerültek, sőt ott is, ahol elbeszélték, mit tett Isten közöttük. Akadtak azonban olyanok is, akik a pogánykereszténység terjedésében teológiai veszélyt láttak.
Előálltak azonban néhányan, akik a farizeusok pártjából lettek hívőkké, és azt mondták, hogy körül kell metélni azokat, és meg kell parancsolni nekik, hogy tartsák meg Mózes törvényét.ApCsel 15:5
Ez az álláspont tehát még tovább feszítette a húrt: nem csak a körülmetélkedést tették üdvösségfeltételül, hanem a teljes mózesi törvényt. E szerint már három álláspont létezett ebben a kérdésben:
Maga a kérdés felvetése nagy teológiai vitát kavart, ami nem is csillapodott egészen addig, amíg a tanácskozáson Péter fel nem szólalt, és tisztázta a pogányok elhívásával kapcsolatos tapasztalatát.
Összegyűltek tehát az apostolok és a vének, hogy tanácskozzanak ebben az ügyben. Amikor nagy vita támadt, Péter felállt, és így beszélt hozzájuk: „Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy régtől fogva engem választott ki Isten közületek, hogy az én számból hallják a pogányok az evangélium igéjét, és higgyenek. A szíveket ismerő Isten pedig bizonyságot tett mellettük, amikor éppen úgy megadta nekik is a Szentlelket, mint ahogyan nekünk, és nem tett semmi különbséget közöttünk és közöttük, mert hit által megtisztította szívüket. Most tehát miért kísértitek azzal Istent, hogy olyan igát tegyetek a tanítványok nyakába, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elhordozni? Ellenben abban hiszünk, hogy mi is az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők.”ApCsel 15:6-11
Péter felszólalásában először figyelmezteti hallgatóit, hogy Isten őt választotta ki, hogy először az ő szájából hallják a pogányok az evangéliumot (lásd ApCsel 10. fejezet, Kornéliusz és házanépe megtérése). Felhívta arra a figyelmet, hogy a Szentlélek ugyanúgy betöltötte ezeket az embereket, tehát Isten nem tett különbséget zsidókból lett hívők és pogányokból lett hívők között. Kimondta azt is, hogy az üdvösség feltétele a hit. Ebben a kérdésben nincs különbség pogány és zsidó hívők között: mindkét nemzetség Jézus kegyelme által üdvözül. A mózesi törvény és a körülmetélkedés megkívánása a pogányoktól istenkísértés, hiszen a hívők tudják, hogy maguk is képtelenek betartani rendelkezéseit. Ebből a szempontból tehát nincs különbség pogány és zsidó keresztények között. Még egyszer a legfontosabb:
Péter felszólalása lehetővé tette, hogy Pál és Barnabás elmondják, mit tett Isten a pogányok között. A vita hevében eddig nem voltak hajlandók megvizsgálni, hogy maga Isten mitt tett ezekért az emberekért. Miután végeztek, szólalt fel Jakab, aki tulajdonképpen egy határozati javaslatot fogalmazott meg:
Ekkor elcsendesedett az egész gyűlés, és meghallgatták Pált és Barnabást, amint elbeszélték, milyen sok jelt és csodát tett általuk Isten a pogányok között. Amikor elhallgattak, megszólalt Jakab, és ezt mondta: „Atyámfiai, férfiak, hallgassatok meg! Simon elbeszélte, hogyan gondoskodott Isten először arról, hogy a pogányok közül népet szerezzen az ő nevének. És ezzel egyeznek a próféták szavai, ahogyan meg van írva: Ezután visszatérek, és felépítem Dávid leomlott sátorát, romjait is felépítem, és helyreállítom, hogy keresse az emberek maradéka az Urat, és mindazok a pogányok, akik között elhangzik az én nevem. Így szól az Úr, aki ezt véghezviszi, és aki ezt öröktől fogva tudja. Ezért én úgy gondolom: ne terheljük meg azokat a pogányokat, akik megtérnek Istenhez, hanem rendeljük el nekik, hogy tartózkodjanak a bálvány okozta tisztátalanságtól, a paráznaságtól, a megfulladt állattól és a vértől. Mert Mózesnek ősidőktől fogva minden városban megvannak a hirdetői, hiszen a zsinagógákban minden szombaton olvassák őt.”ApCsel 15:12-21
Jakab először is összegzi Péter szavait és a hallottakat, és összeveti az ószövetségi próféciákkal, amik alapján meggyőzi hallgatóit: nem valami extra dologról van szó, hanem ez benne van a Bibliában. (Jakab Ámós 9:11-12-t idézte.)
Amit tehát eddig láthattunk:
Ezek után fogalmazza meg javaslatát, hogy ne terheljék meg ("ne háborgassák" Károli) a pogányokat. Ugyanis a mózesi törvény olyan teher - Péter bizonyságtétele szerint -, amit még maguk a zsidók sem képesek megtartani. Ellenben négy dolgot javasol, hogy rendeljenek el, amitől a pogányok tartózkodjanak:
Ezek azok az alapvető életviteli szabályok, amelyek lehetővé teszi zsidó és nem zsidó keresztények együttélését a gyülekezetekben.
Miért pont ez a négy? A választott néphez tartozás vagy veleszületett dolog volt, vagy pedig betérés (pogányból zsidóvá térés) által volt lehetséges. Ennek első lépése az volt, hogy az áttért prozelitát körülmetélték. Innentől tekintették a választott nép szerves részének, ekkortól vehetett részt például a páskavacsorán.
Honnan tudhatták azonban a zsidókeresztény testvérek, hogy a pogányból lett keresztények valóban elkülönültek a pogány kultuszoktól, ha nem metélkednek körül? Abból, hogy eleget tettek a fenti négy elvárásnak azáltal, hogy nem vettek résztHa ezt nem tették, akkor nem vettek részt a pogányság hamis istentiszteleti gyakorlatában. Tehát a zsidókból lett keresztény testvérek nyugodtan közösséget vállalhattak velük.
- bálványáldozatokon, (szinte minden hamis istenség sajátja volt)
- rituális szexuális közösségeken, (bizonyos termékenységi kultuszok, vallásos prostitúció)
- megfojtott állatok szintén rituális élvezésén, és
- a vér rituális használatán (Mitrász-kultusz).
Amit nem mondott Jakab:
Úgy gondolom, ha ez olyan mértékben lett volna lényeges, ahogy azt a h.n. adventista teológiában látjuk, ez egy soha vissza nem térő alkalom lett volna, hogy ezt a kérdést egyszer s mindenkorra kötelezővé tegyék.
Érdekes, hogy Jakab nem a Tízparancsolatból idéz. Az általa használt szót Lukács a porneia kifejezéssel írja le (ti. tartózkodjanak a paráznaságtól), ami nem a Tízparancsolat kifejezése. A Tízparancsolatban "Ne törj házasságot!" szerepel, ezt a Máté 5:27-ben a moikheuó (házasságtörő) kifejezéssel hozza Jézus Hegyibeszédében. Ugyanez a kifejezés szerepel a LXX-ban is a 2Móz 20:14-ben.
Csak ez után szerepel az a magyarázat, amit a h.n. adventizmus teológiája szombatérvként értelmez. Nézzük még egyszer!
Mert Mózesnek ősidőktől fogva minden városban megvannak a hirdetői, hiszen a zsinagógákban minden szombaton olvassák őt.ApCsel 15:21
Kérdés: azért mondta ezt Jakab, hogy a pogánykeresztények számára világossá váljon a szombat tanítása, hiszen szombatról szombatra Mózest hirdetik a zsinagógákban? A válasz: nem! Egyrészt azért nem, mert ez inkább arra a kérdésre ad választ, hogy miért kell ilyesfajta határozatot hozni? Azért, mert zsidók mindenütt vannak, és máshol is teológiai vita várható a pogány és zsidó keresztények között. Gondoljuk csak újra végig, milyen három álláspont létezett ezzel a vitával kapcsolatban?
Ezzel szemben Péter már megfogalmazta az egyedüli üdvösségfeltételt:
Jakab szavait lehetséges még úgy értelmezni, hogy megnyugtató válasz a farizeus atyafiaknak: minden városban vannak Mózesnek hirdetői, így azok a pogánykeresztények, akik zsidóvá akarnak lenni, ott van a lehetőség: hallgathatják Mózest. De semmiképpen sem lehet szombatérvként értelmezni, ui. pont ellentmond ez az értelmezés a vita kiindulópontjának: mi az üdvösség feltétele? Ha többször is kimondták, sem a körülmetélés, sem a mózesi törvényrendszer nem az, vajon hogyan lehetne a negyedik parancsolat melletti halk tanúságtétel a zsinagógai felolvasás??
Jakab határozatát a közösség elfogadta, és elküldték Pállal, Barnabással meg jeruzsálemi bizonyságtevőkkel a levelet, hogy személyesen is megerősítsék a határozatot.
Akkor az apostolok és a vének, az egész gyülekezettel együtt, jónak látták; hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül és elküldjék őket Pállal és Barnabással Antiókhiába: mégpedig Júdást, akit Barsabbásnak hívtak, és Szilászt, akik vezető emberek voltak a testvérek között. Ezt a levelet küldték velük: „Mi, az apostolok és a vének, a ti testvéreitek, az antiókhiai, szíriai és ciliciai pogány származású testvéreknek üdvözletünket küldjük! Mivel meghallottuk, hogy közülünk egyesek megzavartak titeket, és szavaikkal feldúlták lelketeket - pedig mi nem adtunk nekik megbízást -, egymás között egyetértésre jutva, jónak láttuk, hogy férfiakat válasszunk és küldjünk hozzátok a mi szeretett Barnabásunkkal és Pálunkkal, olyan emberekkel, akik életüket tették kockára a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért. Elküldtük tehát Júdást és Szilászt, hogy ők tudtotokra adják ugyanazt élőszóval. Mert a Szentlélek jónak látta, és vele együtt mi is úgy láttuk jónak, hogy ne tegyünk több terhet rátok annál, ami föltétlenül szükséges: hogy tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a vértől, a megfulladt állattól és a paráznaságtól. Ha ezektől őrizkedtek, jól teszitek. Legyetek egészségben!”ApCsel 15:22-29
A határozatot egy üdvözlő levél formájába írták meg. Ebben a következőket láthatjuk:
A határozat értelmében ezen életviteli szabályok betartása szükséges rájuk nézve. Ezen túl sem szombattal, sem Tízparancsolattal nem terhelték őket, és nagyon fontos megfigyelnünk, hogy a levél hamarabb lezárul, mint Jakab határozati javaslata, ui. nem tartalmazza az indoklási részt.
Ez azt jelentené, hogy ez elégséges is? Életviteli szempontból ezek a szükséges feltételek, de nem az elégségesek. Az egyéni életvezetésben a Szentlélek megvilágosító munkája révén az ember ennél sokkal pontosabban Isten akaratában járhat. Fontos látnunk, hogy ezek a szempontok csak a szükséges, de nem az elégséges feltételrendszerét adják a hívő ember etikai hozzáállásának. Jakab levelében erről részletesebben is olvashatunk:
Úgy beszéljetek, és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye ítél meg. Mert az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot, az irgalmasság viszont diadalmaskodik az ítéleten.Jak 2:12-13Az elégséges feltétel: a szabadság törvényében a Szentlélek vezetése által járni. Ez sokkal több, mint tételes parancsolatoknak való engedelmesség.
Pál és munkatársai összehívták és átadták a levelet az antiókhiai gyülekezetnek.
Ők tehát, miután útnak indították őket, le is mentek Antiókhiába, összehívták az egész gyülekezetet, és átadták a levelet. Amikor felolvasták, megörültek a bátorításnak. Júdás és Szilász, akik maguk is próféták voltak, sok beszéddel buzdították és erősítették a testvéreket. Azután ott időztek még egy darabig, majd békességgel elbocsátották őket a testvérek azokhoz, akik küldték őket. (De Szilász jónak látta, hogy ott maradjon.) Pál és Barnabás pedig Antiókhiában tartózkodott többekkel együtt, tanítva és hirdetve az Úr igéjét.ApCsel 15:30-35
A pogánykeresztény gyülekezet örült a határozatnak. A jeruzsálemi atyafiak - az előző júdeai testvérekkel ellentétben - buzdították és erősítették a testvéreket. De miért örült a gyülekezet a határozatnak? Mert el kellett menniük a zsinagógába Mózes könyveit hallgatni? Nem! Azért, mert nem tettek rájuk más terhet azon kívül, amit a Szentlélek és a jeruzsálemi gyülekezet jónak tartott. Ezek a szükséges életviteli feltételek pedig nem okozhattak problémát a hívőknek, szemben a körülmetélkedéssel, pláne a mózesi rendelkezések betartásával. Hiszen melyik hívő tenné tönkre magát azzal, hogy parázna életvitelt folytat? Melyik hívő hívná ki Istent bálványokkal, bálványáldozati hússal, bálványáldozatra szánt megfojtott állatokkal vagy azok vérével? Szerintem egyik sem.
A határozattal még egyszer találkozhatunk az Apostolok Cselekedeteiben, amikor a Jeruzsálembe érkező Pált a következőre kéri Jakab, az Úr testvére, aki akkoriban a jeruzsálemi gyülekezet vezetője volt:
Látod, testvérem, milyen sok ezren vannak a zsidók között, akik hívők, és mindnyájan rajonganak a törvényért. Rólad pedig azt hallottuk, hogy Mózestől való elszakadásra tanítod a pogányok között levő zsidókat, és azt mondod, hogy ne metéljék körül fiaikat, és hogy ne a zsidó szokás szerint éljenek. Mi tehát a helyzet? Mindenképpen híre megy annak, hogy megjöttél. Tedd hát azt, amit mondunk neked. Van nálunk négy férfi, akik fogadalmat tettek. Vedd magad mellé őket, végezd el velük együtt a tisztulási szertartást, vállald a költségeiket, hogy megnyírhassák a fejüket. Így megtudja mindenki, hogy semmi sem igaz abból, amit hallott, hanem magad is megtartod a törvényt, és aszerint élsz. A pogányokból lett hívőkkel pedig már közöltük azt a határozatunkat, hogy tartózkodjanak a bálványoknak áldozott hústól és a vértől, a megfulladt állattól, és a paráznaságtól.ApCsel 21:20b-25
A fent említett négy dolgon kívül tehát semmi új dolog nincs: sem az, hogy azóta már felismerték, hogy mit kell tenniük a mózesi törvény alapján, sem az, hogy lám, már a pogányok felismerték, hogy szombatot kell ünnepelniük, sem semmi más. Pontosan ugyanannyi, mint a határozathozatal pillanatában, a 15. fejezetben. Bár ezt a hat fejezetet egy pillanat alatt át tudjuk lapozni, tudnunk kell azonban, hogy itt évek telnek el, hiszen Pál még megteszi második és harmadik missziós körútját, és csak azután megy fel újra Jeruzsálembe.
A harmadik missziós út közben írta meg Pál első levelét a Korinthusiakhoz. Ennek a nyolcadik fejezetében részletesen taglalja a bálványáldozati hús kérdését. Itt egyértelműen kiderül, hogy nem konkrétan a húsevés ellen szólt az apostoli határozat, hanem a bálványáldozat gyakorlata ellen! (Vö 1Kor 8. fejezete)
Mi a tanulság mindebből? Szemben a h.n. adventista tanítással, ez az igerész nem a szombat melletti halk bizonyságtétel, amely arra tanítja a pogánykeresztényeket, hogy Mózest hallgassák, és szombatot tartsanak. Ez az igerész erős bizonyítéka annak, hogy sem Istennek, sem a gyülekezetnek nem volt szándékában fölösleges terheket más gyülekezet tagjaira tenni. Az általuk megfogalmazott életviteli szabályok pedig könnyűszerrel betarthatóak egy valódi hívő számára, hiszen senki sem tenne olyan őrültséget, hogy ilyen életvezetési kihágásokkal tönkretegye kapcsolatát Istennel és testvéreivel. Ez a rész tehát nem a szombatról szól, hanem a felnőtt keresztény élet szabadságáról, amely nem a szabályokat rögzíti aprólékos módon, hanem a Szentlélek vezetését várja az élet minden apró területén. Csak így állhatunk meg "a szabadság törvényében".