A Biblia könyvei

Egzegézis vagy eiszegézis?

Teológiai rendszerek vizsgálatánál hamar szembekerülhetünk azzal a problémával, hogy az illető rendszer nem megfelelő módon közelít a Biblia igazságaihoz. Nagyon fontos tehát szem előtt tartanunk, hogy ne belelássuk a vélt vagy valós igazságokat a Bibliába, hanem onnan merítsük az igazságokat.

A bibliatanulmányozásunk alapvetően kétféle lehet: induktív vagy deduktív. Az induktív tanulmányozásra az a jellemző, hogy mielőtt még következtetéseket vonna le, alaposan megfigyeli a szöveget annak szövegkörnyezetével együtt. Ez a helyes egzegézis (szövegértelmezés). Ezzel szemben áll az a módszer, hogy egy tanítás mentén tanulmányozzuk az Igét: deduktív módon, abba belelátva elképzeléseinket (eiszegézis).

Fontosnak tartom, hogy a Biblia könyveit előfeltevésektől mentesen tanulmányozzuk végig, hogy a szerző eredeti mondanivalóját megértsük. Remélem, ez a szemlélet segít azoknak az adventistáknak is, akik hajlandóak megtenni ezt a teológiai kirándulást.

A római levél magyarázata

Pál apostol rómabeliekhez írt levele az Újszövetségben, az Apostolok cselekedetei után található. Ez az első apostoli levél a Bibliában, ha egyáltalán levélnek lehet nevezni. Tartalma és formája alapján inkább egy teológiai értekezéshez, semmint egy személyes hangvételű levélhez hasonlít.

  Blog  |   Host  |   Jognyilatkozat  |   Kontakt  |   TechnInfo  
(cc) Brátán János, Apológia Kutatóközpont, 2006-2009, (cc) Apológia Kutatóközpont, 2010.