© International Council on Biblical Inerrancy
Fordította: Giogiorv Adrian
In: Sproul, R. C.: A Szentírás megismerése - A tévedhetetlenség magyarázata, Keresztény Ismeretterjesztő Alapítvány, Budapest, é.n. 131-142. o.
A Szentírás tekintélye kulcskérdés a kerestyén gyülekezet részére most is és minden korban. Azok, akik hisznek Jézus Krisztusban mint Úrban és Megváltóban, arra vannak hivatva, hogy tanítványságuk valódiságát mutassák meg azáltal, hogy alázatosan és hűségesen engedelmeskednek Isten írott Igéjének. A Szentírástól hitben vagy életvitelben való eltévelyedés Mesterünk iránti hűtlenséget jelent. A Szentírás teljes igazának és megbízhatóságának elismerése lényeges az Írás tekintélyének teljes megértéséhez és az arról szóló hitvallásához.
A következő nyilatkozat újra megerősíti a Szentírás ezen tévedhetetlenségét, érthetővé téve róla való felfogásunkat és tiltva annak elutasítását. Meg vagyunk győződve, hogy elutasítani a tévedhetetlenséget annyit jelent, mint félretenni Jézus Krisztus és a Szentlélek tanúságtételét, és visszautasítani azt az Isten Igéje követelményeinek való engedelmességet, ami az igazi kerestyén hitet jellemzi. Időszerű feladatnak tekintjük, hogy közzétegyük ezt a kijelentést, szembeállítva a keresztény társaink között általánosan elterjedt - a tévedhetetlenség igazságától való - eltávolodással, és szemben ennek a hitelvnek a világban általánosságban tapasztalható félreértésével.
Ez a Nyilatkozat három részt tartalmaz: egy összefoglaló Nyilatkozatot, Kijelentő és elutasító cikkelyeket és egy kísérő Magyarázatot. Ez egy háromnapos tanácskozás folyamán készült el Chicagóban. Azok, akik aláírták az összefoglaló nyilatkozatot és a cikkelyeket, saját meggyőződésüket kívánják megerősíteni a Szentírás tévedhetetlenségét illetően, felszólítani és bátorítani akarnak minden keresztyént ennek a hitelvnek növekvő megbecsülésére és megértésére. Elismerjük a dokumentum korlátozottságait, amely egy rövid intenzív konferencián készült és nem indítványozzuk, hogy olyan tekintéllyel bírjon, mint egy hitvallás. Mégis örvendezünk, hogy közös megbeszéléseinken saját meggyőződésünk elmélyülhetett és imádkozunk, hogy a Nyilatkozat, amit aláírtunk, hasznos lehessen Istenünk dicsőségére az egyház hitében, életében és missziójában való új reformációban.
Az alázat és szeretet lelkületével ajánljuk ezt a Nyilatkozatot, amit Isten kegyelme által szándékozunk támogatni az eddig elmondottakból következő bármely párbeszédben. Örömmel elismerjük, hogy sokan, akik tagadták a Szentírás tévedhetetlenségét, nem mutatják ki ennek az elutasításnak következményét hitük és magatartásuk többi részében, és tudatában vannak annak is, hogy mi, akik valljuk ezt a hitelvet, gyakran megtagadjuk az életben azáltal, hogy elmulasztjuk gondolatainkat és tetteinket, hagyományainkat és szokásainkat igazán alávetni Isten Igéjének.
Várunk minden hozzászólást a Nyilatkozattal kapcsolatban bárkitől, aki indokot lát e Nyilatkozat Szentírásról való állításainak módosítására, annak a Szentírásnak a fényében, amelynek csalhatatlan tekintélye alatt állunk, mialatt beszélünk. Nem állítunk semmilyen személyes csalhatatlanságot arra nézve, ami mellett tanúskodunk és hálásak leszünk bármilyen segítségért, amely képessé tesz minket megerősíteni ezt az Isten Igéje melletti tanúságtételünket.
1. Isten, aki maga az igazság és csak az igazságot szólja, ihlette a Szentírást, hogy általa kinyilatkoztassa magát az elveszett emberiségnek Jézus Krisztuson keresztül, aki Teremtő és Úr, Megváltó és Bíró. A Szentírás Isten önmagáról való tanúságtétele.
2. A Szentírás Isten Igéje, az Ő felügyelete alatt és általa felkészített embereken keresztül íródott, csalhatatlan isteni tekintéllyel rendelkezik minden dologban, amit érint; hinni kell benne mindenben amit állít, mint Isten utasításában, engedelmeskedni kell mindenben amit követel, magunkévá kell tenni mindarra nézve, amit ígér, mint Isten biztosítékát.
3. A Szentlélek, a Szentírás isteni szerzője, belső bizonyságtétele által hitelesíti és megnyitja elménket, hogy elfogjuk annak értelmét.
4. A Szentírás teljesen és szó szerint Istentől adatott volta alapján hiba vagy tévedés nélküli minden tanításában, nem kevésbé abban, amit kijelent Isten tetteiről a teremtésben, a világtörténelem eseményeiről, és saját irodalmi eredetéről, mind az egyéni életekben tapasztalható, mind az Isten üdvözítő kegyelméről szóló bizonyságtételében.
5. A Szentírás tekintélye elkerülhetetlenül meggyengül, ha a teljes isteni tévedhetetlenség bármely módon korlátozódik vagy nem veszik figyelembe, vagy egy olyan igazság-szemléletre vonatkoztatják, ami ellentétes a Biblia szemléletével. Az ilyen bukások komoly veszteséget okozhatnak az egyén és az egyház számára.
A tévedhetetlenségről szóló hitelv megértése a Szentírás önmagával kapcsolatos átfogó tanításának kontextusában kell, hogy kialakuljon. Ez a Magyarázat beszámol annak a hitelvenk a vázlatáról, amelyből az összefoglalt Nyilatkozatunk és a cikkelyek kialakultak.
A Szentháromság Isten, aki minden dolgot megformált teremtő szavaival és mindeneket kormányoz rendelkező Igéje által, az emberiséget saját képmására alkotta, hogy az Istennel közösségi életet éljen, a szerető kapcsolat örökkévaló közösségének mintájára, amely az istenségen belül létezik. Mint Isten képmásának hordozója, az embernek meg kellett hallania Isten hozzá intézett Igéjét és válaszolnia kellett az imádó engedelmesség örömével. Ráadásul Isten önfelfedezésére a teremtett rendben és azon belül, az események sorrendjében, az emberek Ádámtól kezdve szóbeli üzeneteket is kaptak tőle, akár közvetlenül, amint ezt elmondja a Szentírás, akár közvetve maga a Szentírás részének vagy egészének formájában.
Amikor Ádám megbukott, a Teremtő nem adta át az emberiséget a végítéletnek, hanem üdvösséget ígért és elkezdte magát kinyilatkoztatni, mint Megváltót a történelmi események sorozatában, összpontosítva először Ábrahám családjára, majd végül Jézus Krisztus életében, halálában, feltámadásában, jelenlegi mennyei szolgálatában és megígért eljövetelében. Ezen a kereten belül Isten időről időre sajátos ítélet (és kegyelmi ígéret) és parancsszavakat jelentett ki, és így a bűnös emberiséget belevonta egy olyan kölcsönös szerződési kapcsolatba, amelyben Ő megáldja őket kegyelmi ajándékokkal és a bűnös emberiség válaszul imádatban áldja őt. Mózes, akit Isten közbenjárónak használt, hogy szavait közölje népével a kivonulás idején, azon próféták hosszú sorának élén áll, akik szájába és írásaiba Isten az Ő szavait helyezte Izráel szabadítása céljából. Isten célja ebben az üzenetsorozatban az volt, hogy fenntartsa szövetségét, megismertetve népével az Ő nevét, azaz az ő természetét és akaratát a jelenben és a jövőre nézve. Az Istentől való prófétai szószólók sora befejeződött Jézus Krisztussal, Isten megtestesült Igéjével, - aki maga is próféta volt, több, de nem kevesebb mint egy próféta -, az első keresztény nemzedék apostolaival és prófétáival. Amikor Isten e világnak szóló, Jézus Krisztussal kapcsolatos végső és mindent lezáró üzenetét elmondta, a kinyilatkoztatott üzenetek sorozata megszűnt. A továbbiakban a gyülekezetnek azáltal kellett élnie és megismernie Istent, amit Ő már minden időkre elmondott.
A Sínai hegynél maradandó bizonyságtételeként és tartós hozzáférhetőség céljából Isten kőtáblákra írta szövetségének szavait, és végig a prófétai és apostoli kinyilatkoztatás időszakában buzdította az embereket, hogy írják le a nekik és általuk adott üzeneteket, népével való bánásmódjának ünnepélyes feljegyzéseivel együtt, valamint az erkölcsi elmélkedéseket a szövetségben való életről és dicsőítési és imádkozási formákat a szövetségben tapasztalható kegyelemben. Az ihletés teológiai valósága a bibliai dokumentumok előállításában összhangban van az elbeszélt próféciákkal: noha az emberi írók személyisége jutott kifejezésre abban, amit írtak, a szavakat isteni módon alakították. Így tehát amit a Szentírás mond, azt Isten mondja; annak tekintélye az Ő tekintélye, mivel Ő az alap-Szerző, aki kiválasztott és felkészített emberek elméjén és gondolatain keresztül szerezte a Bibliát, akik szabadon és hűségesen "a Szentlélektől indíttatva szólaltak meg" (2Pét 1:21). A Szentírást isteni eredeténél fogva Isten Igéjeként kell elismerni.
Jézus Krisztus, Isten Fia, aki a megtestesült Ige, a mi Prófétánk, Papunk és Királyunk, Isten és az ember kapcsolatának legfőbb Közbenjárója, mint aki a legnagyobb Isten kegyelmi ajándékai között. Az általa adott kinyilatkoztatás több volt, mint szóbeli: Ő az Atyát jelenléte és cselekedetei által is kinyilatkoztatta. De azért az Ő szavai döntően fontosak voltak: mivel Ő Isten volt, Ő az Atyáról szólt és az Ő szavai az utolsó napon minden embert megítélnek majd.
Jézus Krisztus a megjövendölt Messiásként a Szentírás központi témája. Az Ótestamentum előretekintett rá: az Újtestamentum visszatekint az Ő első eljövetelére és az Ő második visszajövetele felé néz. A kanonikus Szentírás isteni módon ihletett és ezért meghatározó módon tanúskodik Krisztus mellett. Ezért semmilyen hermeneutika, amelynek nem mint a történelmi Krisztus van a fókuszában, nem fogadható el. A Szentírást úgy kell tekintetni, mint lényegében az Atya tanúságtételét a megtestesült Fiú mellett.
Úgy látszik, hosz az ótestamentumi kánon már összeállít Jézus idejére. Az újtestamentumi kánon hasonlóképpen lezáódott, mivel semmilyen újabb apostoli tanúságtétel nem tanúskodhat a történelmi Krisztusról. Semmiféle új kinyilatkoztatás (amely eltérő a Szentlélek által adott még létező kinyilatkoztatás értelmétől) nem lesz, míg Krisztus újra eljön. A kánon lényegében isteni ihletés alapján készült. A gyülekezet része az volt, hogy felismerje a kánont, amelyet Isten alkotott, nem pedig az, hogy megszerkessze sajátját.
A kánon szó, szabályt vagy szabványt jelezve, a tekintélyre vonatkozik, ami az irányítás és ellenőrzés jogát jelenti. A kereszténységben a tekintély Istené az Ő kinyilatkoztatásában, ami egyrészt Jézus Krisztust, az élő Igét, másrészt a Szentírást, az írott Igét jelenti. Viszont Krisztus tekintélye és a Szentírás tekintélye egy. Mint a mi Prófétánk, Krisztus azt tanúsította, hogy a Szentírást nem lehet megszegni. Mint Papunk és Királyunk, odaszentelte földi életét a törvény és a prófétai iratok beteljesítésére, egészen a messiási prófécia szavai iránti engedelmességében való haláláig. Így, amint látta, hogy a Szentírás igazolja Őt és az Ő tekintélyét, úgyanúgy a Szentírásnak való engedelmessége által igazolta a Szentírás tekintélyét. Ahogyan meghajolt Atyja rendelkezései előtt, amelyet az ő Bibliájában (Ótestamentum) adott, ugyanúgy megkívánja tanítványaitól, hogy ezt tegyék - azonban nem elszigetelten, hanem egyetértésben a róla való apostoli bizonyságtétellel, amelyek ihletését felvállalta az Ő ajándéka, a Szentlélek által. Tehát a keresztények Uruk hűséges szolgáinak bizonyulnak akkor, ha meghajonlak az isteni parancsolatok és utasítások előtt, amelyek a prófétai és apostoli írásokban adattak, és amelyek így együttvéve Bibliánka alkotják. Krisztus és a Szentírás egyetlen tekintélyforrássá egyesülnek egymás tekintélyének hitelesítése által. A biblikusan értelmezett Krisztus és a Krisztus-központú, Krisztust-hirdető Biblia ebből a szempotból egyek. Ahogy az ihletés tényéből azt következtetjük, hogy amit a Szentírás mond, azt Isten mondja, úgy a Jézus Krisztus és a Szentírás között felfedett kapcsolat alapján ugyanígy kijelenthetjük, hogy amit a Szentírás mond, azt Krisztus mondja.
A Szentírás, Isten ihletett Igéjeként, mely hitelesen tanúskodik Jézus Krisztusról, jogosan nevezhető csalhatatlannak és tévedhetetlennek. Ezeknek a tagadó kifejezéseknek van egy különleges értéke, amivel döntő pozitív igazságokat határozottan védelmeznek.
A csalhatatlan azt a tulajdonságot jelzi, hogy nem megtévesztő, sen nem megtéveszthető, és így határozottan védelmezi azt az igazságot, hogy a Szentírás biztos, biztonságos és megbízható szabály és útmutató minden dologban.
Hasonlóan a tévedhetetlen jelzi a minden hamisságtól és hibától való mentesség tulajdonságát, és így védelmezi azt az igazságot, miszerint a Szentírás teljes egészében igaz és hitelt érdemlő minden állításában.
Kijelentjük, hogy a kanonikus Szentírást mindig annak alapján kellene értelmezni, hogy csalhatatlan és tévedhetetlen. Mindazonáltal annak meghatározásában, hogy mit állít az Isten által tanított írók minden egyes szakaszban, a legnagyobb figyelmet kell fordítanunk annak kijelentéseire és jellemző vonására, mint emberi műre. Az ihletésben Isten felhasználta a szerző környezetének kultúráját és szokásait, azt a környezetet, melyet Isten irányít szuverén előrelátásában, és hibás értelmezés ezt másképpen kezelni.
Kijelentjük, hogy a kanonikus Szentírást mindig annak alapján kellene értelmezni, hogy az csalhatatlan és tévedhetetlen. Mindazonáltal annak meghatározásában, hogy mit állít az Isten által tanított író minden egyes szakaszban, a legnagyobb figylemet kell fordítanunk annak kijfelntéseire és jellemző vonásaira, mint emberi műre. Az ihletésben Isten felhasználta a szerző környezetének kultúráját és szokásait, azt a környezetet, melyet Isten irányít szuverén előrelátásában, és hibás értelmezés ezt másképpen képzelni.
Tehát a történelmet történelemként kell kezelni, a költészetet költészetként, a hiperbolát és metoforát hiperbolaként és metaforaként, az általánoítást és a becslést a maga minőségében, stb. A bibliai idők és a mi időnk irodalmi szabályai közötti különbségeket fel kell ismerni: mivel például nem időrendbe szedett elbeszélés és pontatlan idézet gyakori és elfogadható volt, és abban az időben semmilyen elvárással nem került szembe, nem kell ezeket a dolgokat hibának tekintenünk a bibliai íróknál. Amikor nem a különleges abszolút pontosság volt az elvárás, vagy a cél, a szöveg nem számított hibásnak, ha az ilyen mércét nem ütötte meg. A Szentírás tévedhetetlen, nem a modern elvárások abszolút pontosságának értelmében, hanem abban az értelemben, hogy igazolja saját állításait és megüti annak a központi igazságnak a mércéjét, amit a szerzői meg akartak fogalmazni.
A Szentírás szavahihetőségét nem cáfolják a nyelvtani vagy helyesírási szabálytalanságok, rendkívüli természetleírások, hazug megynilvánulások közlései (például a Sátán hazugságai), vagy egyik szakasz és a másik közötti feltételezett ellentmondások látszata. Nem helyes a Szentírás úgynevezett "jelenségeit" szembeállítani a Szentírás önmagáról szóló tanításával. A nyilvánvaló következetlenségeket nem szabad megkerülni. Azok megoldása, ahol ez meggyőző módon megvalósítható, serkenteni fogja hitünket, és ahol egyelőre semmilyen meggyőző megoldás nincs kéznél, ott azzal fogjuk kiemelkedő módon tiszteletünkkel kitüntetni Istent, hogy bízunk jótállásában, amely szeirnt Igéje igaz minden látszat ellenére is, és bízunk abban, hogy egy szép napon ezek az ellentmondások megoldódnak.
Amennyiben az egész Szentírás egyetlen isteni elme terméke, az értelmezésnek a Szentírás-analógia határain belül kell maradnia és tartózkodnia kell olyan hipotézisektől, amelyek javítanák az egyik bibliai szakaszt a másik felhasználásával, akár a fokozatos kinyilatkoztatás nevében, akár az ihletett író tudásának hiányosságára hivatkozva.
Habár a Szentírás sehol sem kultúrához kötött abban az értelemben, hogy hiányzik tanításának egyetemes érvényessége, olykor azért kulturálisan meghatározzák egy sajátos kor szokásai és hagyományos nézetei, úgyhogy alapelveinek mai alkalmazása egy másfajta cselekvést igényel.
A reneszánsz óta, és különösen a felvilágosodás óta olyan világnézetek fejlődtek ki, amelyek szkepticizmust foglalnak magukban az alapvető keresztény tantételekről. Ilyenek az agnoszticizmus, mely tagadja, hogy Isten megismerhető, a racionalizmus, mely tagadja, hogy Ő felfoghatatlan, az idealizmus, mely tagadja, hogy Ő transzcendens, és az egzisztencializmus, mely tagadja az ésszerűséget a velünk való kapcsolataiban. Amikor ezek a nem-biblikus és bibliaellenes elvek beszivárognak az emberek teológiájába az előfeltételezés szintjén, ahogy ez ma is gyakran megtörténik, lehetetlenné válik a Szentírás hű értelmezése.
Mivel Isten sehol sem ígérte meg a Szentírás tévedhetetlen továbbadását, szükséges kijelenteni, hogy csak az eredeti dokumentumok kéziratos szövege ihletett és fenn kell tartani a szövegkritika szükségességét, mely eszköz lehet a szöveg továbbadásának folyamatába becsúszható bármilyen tévedés felfedezésében. Ennek a tudománynak a véleménye mégis az, hogy a héber és a görög szöveg elképesztően jól megőrzöttnek tűnik, úgyhogy bőséges bizonyítékunk van, amikor a westminsteri hitvallással együtt határozottan állítjuk Isten különleges gondviselését ebben a dologban, és kijelentjük, hogy a Szentírás tekintélyét semmiképpen nem veszélyezteti az, hogy a másolatok, amelyek birtokunkban vannak nem teljesen hiba-mentesek.
Ugyanígy, semmilyen fordítás nem lehet és nem is tökéletes, és minden fordítás egy további távodó lépés az eredeti "kézirattól". Mégis a nyelvészet véleménye az, hogy legalábbis az angol nyelvet beszélő keresztények rendkívül jól el vannak látva egy sereg kitűnő fordítással és nincs okuk kételkedni abban, hogy az Isten igaz Igéje elérhető számukra. Valóban, tekintettel a Szentírásban tárgyalt fő témák gyakori megismétlődésére, és a Szentléleknek az Ige mellett és az Ige által való állandó tanúságtételére, a Szentírás egyik komoly fordítása sem fogja annyira tönkretenni annak jelentését, hogy képtelenné tegye olvasóját arra, hogy "bölccsé tegye az üdvösségre a Krisztus Jézusban való hit által" (2Tim 3:15).
A Szentírás tekintélyéről és igazságáról való kijelentésünkben, tudatosan kiállunk Krisztus és apostolai, valójában az egész Biblia, és az első napoktól az utóbbi időkig tartó egyháztörténelem fő áramlata mellett. Nyugtalankodunk afelett a nemtörődöm, gondtalan és látszólagosan meggondolatlan mód felett, ahogyan egy ilyen messzeható fontosságú hitelvet olyan sokan feladnak napjainkban.
Tudatában vagyunk annak is, hogy nagy és súlyos zavar keletkezik abból, amikor valaki elismeri a Biblia tekintélyét, de ugyanakkor feladja a Biblia teljes igaz voltának támogatását. E lépés megtételének eredménye az, hogy az Istentől adott Bibia elveszti tekintélyét, és ami a tekintély helyett marad, az egy, a kritikai okfejtés követelményei szerint tartalmában lecsökkentett Biblia, ami elvileg tovább is csökkenthető, ha már ezt valaki elkezdte. Ez azt jelenti, hogy alapjában véve a független okfejtésnek lesz tekintélye, szemben a bibliai tanítással. Ha ez nem látszik és ha jelenleg még az alapvető evangéliumi hitelvek állnak is fenn, mégis vannak személyek, akik tagadják a Szentírás teljes igaz voltát és igényt tartanak egy evangéliumi identitásra, mialatt módszertanilag eltávolodtak az evangéliumi ismereti-alapelvtől egy ingadozó szubjektivizmus felé, és nehezen fognak ellenállni a további távolodástól.
Kijelentjük, hogy amit a Szentírás mond, azt Isten mondja. Az Ővé legyen a dicsőség! Ámen és ámen.