Lényeges Hitpontok: Az Albany Konferencia nyilatkozata
1845, Albany

A sok egymásnak ellentmondó vélemény, a bibliailag megalapozatlan nézetek és szélsőséges szokások, valamint a szomorú szakadások miatt, amit a névleges adventisták idézek elő, szükségesnek tartjuk, hogy a Szentírás alapján megvalljuk a világ előtt azt a hitünket, hogy fontos igazságnak tartjuk az alábbiakat:

1. Hogy a mostani ég és föld Isten szava által megtartatott az ítélet napjára, az istentelen emberek kárhozatára. Hogy az Úr úgy jön el, mint éjjel a tolvaj, amikor az egek ropogva eltűnnek, az elemek felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dogok megégnek. Hogy az Úr új eget és földet teremt, amelyben igazság lakik, és ez az az hely, ahol igazak laknak mindörökké. És hogy az ország és a hatalom az egész ég alatt átadatik a Magasságos Egek szentjeinek, és ez az ország örökkévaló lesz, és minden más ország néki szolgál (2Pét 3:7, 10, 13; Dán 7:27).

2. Hogy csak két advent van, azaz az Úr csak kétszer jelenik meg a földön, és mindkettő személyes és látható. Az első Heródes napjaiban volt, amikor Ő Szentlélektől fogantatott és szűz Máriától megszületett, jót cselekedett, szenvedett a kereszten, mint igaz a nem igazakért, meghalt, eltemettetett, harmadnapon feltámadt, mint elsőszülött azok közül, akik elaludtak, és fölment a mennybe, aminek megába kellet fogadnia Őt, míg helyre nem állíttatnak mindezek, amelyekről szóltak a szent próféták. Hogy a második advent akkor lesz, amikor az utolsó trombitaszó leszáll az Úr egéből, hogy nyugalmat adjon népének. Megjelenik tűzben, és megbünteti azokat, akik nem ismerték Istent és nem engedelmeskedtek az evangéliumnak. És megjelenésekor megítéli az élőket és holtakat (Zsid 9:28; ApCsel 1:9, 11; 3:21; Mt 2:1; 1:25; 11:5; 1Pét 3:18; Lk 23:46,53; 1Kor 15:4, 52; 1Thesz 4:16-17, 2Thesz 1:7-8; 2Tim 4:1).

3. Hogy a második eljövetel közelségét hangsúlyosan hirdetik a prófétai kronológiák, a beteljesült jövendölések és az idők jelei. És hogy azt az üzenetet kell hirdetni mind a szenteknek, mind a bűnösöknek, előbbieknek azért, hogy örvendezzenek, tudván, hogy elközelgett megváltásuk ideje, utóbbiaknak pedig azért, hogy megintessenek, és megmeneküljenek az eljövendő haragtól még mielőtt felkelne a ház Ura és bezáratnék az ajtó (Mt 24:29, 33; Dán 7:25; 8:14; 9:24; 12:7, 11-12; Jel 9:10, 15; 11:2-3; 12:6, 14; 13:5; Lk 21:25-26, 28; 13:24-25; 1Thesz 1:18; 2Kor 5:11).

4. Hogy az üdvösség feltétele az Isten előtti bűnbánat és az Úr Jézus Krisztusba vetett hit, s azok, akik hiszenk és megbánják bűneiket, józanul és szentül élnek a jelenvaló világban, és várják a boldog reménységet, a nagy Istennek és a mi Megváltó Jézus Krisztusunknak megjelenését (ApCsel 20:21; Mk 1:15; Tit 2:11-13).

5. Hogy lesz testnek feltámadása mind az igazaknak, mind a gonoszoknak. És mindazok, akik Krisztuséi, feltámadnak az Ő eljövetelekor, míg a többi halottak csak az ezer év letelte után kelnek életre. És hogy a szentek közül nem mindenki alszik el, hanem egyesek elváltoznak egyetlen szempillantás alatt az utolsó trombitaszóra (Jn 5:28-29; ApCsel 24:15; 1Kor 15:23, 51-55; Jel 20:5).

6. Hogy Isten Szava csak egy milleniumról tanít, ami Jelenések könyve 20. fejezete szerint az első és a második feltámadás között lesz. És hogy az Írásoknak azok a részei, amelyek a milleniumi állapotokra utalnak, akkor teljesednek be, amikor feltámadnak mindazok a szentek, akik Jézusban hunytak el (Jel 20:2-7; Ésa 11; 35:1-2, 5-10; 65:17-25).

7. Hogy az az ígéret, miszerint Ábrahám magva örökli a földet, nem személyesen neki szólt, és nem is az ő törvény szerinti leszármazottainak, hanem a hitből megigazultaknak. Hogy nem mindnyájan izraeliták, akik Izrael népének tartoznak, s az újszövetségi korban nincs különbség zsidó és pogány között. Hogy ledőlt a közbevetett válaszfal, és soha többé nem fog felépülni; Isten minden embert cselekedetei szerint ítél meg. Hogy ha Krisztuséi vagyunk, akkor Ábrahám magva vagyunk, s ígéret szerint örökösök, ezért Izrael egyetlen helyreállítása, ami még hátra van, az a nap, amikor Isten helyreállítja a földet, és örökül adja azoknak a szenteknek, akik Ábrahám magvává lettek azáltal, hogy hitben éltek és haltak meg, s akik ezért beoltattak a szelíd olajfába, s akiket az élő szentekkel együtt bevisz Izrael földjére (Róma 4:13; 9:6; 10:12; 11:17; Eféz 2:14-15; Gal 3.9; Zsid 11:12-13; Ján 5:28-29).

8. Hogy nincs olyan ígéret, miszerint az egész világ megtér, hanem a pápai kis szarv hadakozni fog a szentekkel, és szerencsés lesz mindaddig, amíg el nem jön az Öregkorú és át nem adja az országot a Magasságos Egek szentjei népének. Hogy az ország gyermekei és a gonoszok gyermekei együtt maradnak a világ végéig, amikor minden botránkozást összeszednek az országból, az igazak pedig fénylenek, mint a nap Atyjuk országában. Hogy a bűn emberét csupán Krisztus eljövetelének dicsősége fogja megsemmisíteni. Azoknak a népe, akik megváltattak Istennek Krisztus vére által minden ágazatból, nyelvből és népből, királyokká és papokká tétetik Istennek, s uralkodik örökkön örökké a földön (Mt 24:14; 13:37-43; Dán 7:21-22; 2Thesz 2:8; Jel 5:9-10; 21:24).

9. Hogy az Ige szolgáinak az a feladata, hogy folytassák az evangélium hirdetésének munkáját minden teremtménynek a földön, és felhívják az embereket, hogy térjenek meg, mert elközelgett a mennyek országa, hogy eltöröltessenek bűneik, amikor eljönnek a felüdülés idei az Úr szinétől (Mt 28:19-20; Jel 14:7; ApCsel 3:19-20).

10. Hogy az elhunyt szentek haláluk pillanatában nem mennek be az örökségbe, és nem kapják meg a koronát, és nálunk nélkül nem lesznek tökéletessé, hanem romolhatatlan és hervadhatatlan örökségük a mennyekben van készen, hogy az utolsó időben nyilvánvalóvá legyen. Hogy eltétetett nekik és nekünk az igazság koronája, amit Krisztus ad át az Úr, az igaz Bíró mindazoknak, akik szeretik Ő eljövetelét. Akkor elégülnek meg, amikor feltámadnak Krisztushoz hasonló testben, amikor eljön az emberfia az Ő Atyjának dicsőségében a szent angyalokkal, azt mondja a Király az Ő jobb keze felől állóknak: jertek én Atyám áldottai, örököljétek az országot, mely számotokra készíttetett a világ alapítása óta, és akkor olyanok lesznek, mint az angyalok, mert Isten feltámadt gyermekei lesznek (Dániel 12:13; Jel 6:9-11; Róma 8:22-23; Zsidókhoz írt levél 11:40).

Magyar fordítása: http://www.extra.hu/sda_nyiregyhaza/ helyen volt.
  Blog  |   Host  |   Jognyilatkozat  |   Kontakt  |   TechnInfo  
(cc) Brátán János, Apológia Kutatóközpont, 2006-2009, (cc) Apológia Kutatóközpont, 2010.