Barnabás levele (részlet)

[Kr. u. 130 körül]

XIV. ... De lássuk, vajon megadta-e a szövetséget, amelyet atyáinknak tett ígérete szerint a népnek fog adni. Kutassuk moszt ezt! Bizony, megadta. Csakhogy amazok bűneik miatt nem voltak méltók arra, hogy megkapják. 2. Mert ezt mondja a próféta: "És Mózes negyven nap és negyven éjjel böjtölt a Sinai hegyen, hogy megkapja a nép számára az Úr szövetségét. És kapott az Úrtól két kőtáblát, amelyekre Isten ujjai írtak a Lélek által." [Vö. Kiv 24, 18; 31, 18.] Mózes pedig fogta őket, és levitte a néphez, hogy odaadja nekik. 3. És szólott az Úr Mózeshez: "Mózes, Mózes, siess le, mert törvényszegést követett el a nép, amelyet kivezettél Egyiptom földjéről. Mózes megértette, hogy megint bálványokat készítettek maguknak, és eldobta kezéből a táblákat, úgyhogy darabokra törtek az Úr szövetségének táblái." [Vö. Kiv 32, 7 sk.; MTörv 9, 12-17.] 4. Mózes tehát megkapta, amazok viszont nem voltak rá méltók.

De tudjátok meg azt is, hogyan nyertük el mi! Mózes mint szolga kapta meg, nekünk viszont, az örökség népének, maga az Úr adta, amikor érettünk szenvedett. 5. Megjelent pediglen egyrészt azért, hogy amazok bűneinek mértéke beteljék, másrészt, hogy örököseivé tétetvén a miénk legyen az Úr Jézus szövetsége, aki kész volt maga megjelenni, hogy a halálnak szánt és törvénytelen téveszmék hatalmába került szívünket a sötétsétből megváltva, Igéja által szövetséget kössön velünk. 6. Mert meg van írva, miképpen hagyta meg neki az Atya, hogy minket a sötétségből megváltva szent népet szerezzen magának. 7. Azt mondja a próféta: "Én, az Úr, a te Istened hívtalak meg igazságban, fogom kezedet, és megerősítelek. Megtettelek a népnek szövetségül, a nemzetek világosságául, hogy nyisd meg a vakok szemét, és szabadítsd ki a börtönből a foglyokat és a tömlöcből azokat, akik a sötétségben ülnek." [Iz 42, 6-7.] Tudjuk tehát, honnét váltott meg bennünket.

XV. Emellett a szombatról is írva vagyon a tízparancsolatban, amelyet az Úr a Sinai hegyen szemtől szembe mondott Mózesnek: "És szenteljétek meg az Úr szombatját tiszta kézzel és tiszta szívvel!" [Vö. Kiv 20, 8; MTörv 5, 12.] 2. Másutt pedig azt mondja: "Ha fiaim megőrzik a szombatot, fölébük helyezem irgalmamat." [Vö. Jer 17 24.25; Kiv 31, 13-17.] 3. A szombatot már a Teremtés kezdetén említi: "És Isten hat nap alatt végezte el keze munkáját, és a hetedik napont teljesítette be, megpihent rajta és megszentelte azt. [Gen 2,2.] Figyeljétek, gyermekeim, mit is mond: "hat nap alatt teljesítette be." Vagyis: az Úr hatezer év alatt fog mindent beteljesíteni. Őnála ugyanis egy nap ezer évet jelent. Ő maga tanúsítja ezt, mondván: "Íme, az Úr napja annyi leszen, mint ezer esztendő!" [Vö. Zsolt 89, 4; 2Pét 3, 8.] Eszerint, gyermekeim, hat nap alatt, azaz hatezer esztendő alatt fog beteljesedni minden.

5. "És megpihent a hetedik napon", vagyis: amikor eljövén a Fiú eltörli a törvénytelen időket, ítélkezni fog a gonoszok fölött, és eltávolítja a napot, a holdat meg a csillagokat, akkor fog szépen megpihenni a hetedik napon.

6. Azután ezt mondja: "Szenteld meg tiszta kézzel és tiszta szívvel" Ha most volna valaki, akinek olyan tiszta a szíve, hogy azt a napot, amelyet az Úr megszentelt, meg tudja szentelni, akkor teljes tévedésben lennénk. 7. Hisz lásd: akkor tudjuk szépen megpihenve megszentelni azt a napot, ha megigazultakként, a Jó Hírt elfogadva képesek leszünk erre, amikor megszűnik a törvénytelenség, és az Úr mindent újjáteremt majd. Akkor tudjuk majd megszentelni azt, ha előbb magunk is megszentelődünk.

8. Végül ezt is mondja: "Újholdjaitokat és szombatjaitokat ki nem állhatom." [Iz 1,13] Nézzétek csak, hogyan beszél: nem a mostani szombatok kedvesek nekem, hanem az, amelyet én alkottam, amikor majd mindent beteljesítvén meg fogom alkotni a nyolcadik nap, vagyis a másik világ kezdetét. 9. Ezért örvendezünk mi is a nyolcadik napon, melyen Jézus feltámadott a halottak közül, megjelent, majd felment a mennybe.

Forrás: Dörömbözi János [szerk]: Apokrif levelek, Telosz Kiadó, Budapest, 1999, 103-104. o. (ford.: Kisdi Klára)
  Blog  |   Host  |   Jognyilatkozat  |   Kontakt  |   TechnInfo  
(cc) Brátán János, Apológia Kutatóközpont, 2006-2009, (cc) Apológia Kutatóközpont, 2010.