De ezekről a régi idők ködébe vesző időszámítási rendszerekről nem akarok beszélni. Könnyű felismerni, hogy mekkora a különbség a hold vagy a nap járása szerint felosztott, később keletkezett naptárrendszerek között, ha csak a külföldieket mellőzve - Italia népei között vizsgáljuk is ezt. Ugyanis ahogyan a ferentinumiaknak, a laviniumiaknak vagy akár az albaiaknak és a rómaiaknak is más-más naptáruk volt, úgy a többi népnek is. Mégis mindnek az volt a szándéka, hogy polgári naptári évüket hónapok különböző módon való közbeiktatásával az egyedüli valódi és természetes évhez igazítsák. 2. Mivel mindezekről hosszú lenne beszélni, a rómaiak évére fogunk áttérni. Mindenesetre Licinius Macer és utána Fenestella egyaránt azt írják, hogy a folyó év Rómában kezdetben 12 hónapból állt. De inkább kell hinnünk Iunius Gracchanusnak, Fulvinusnak, Varrónak, Suetoniusnak és a többieknek, akik úgy vélik, hogy Rómában - ahogy akkor az albaiaknál, is ahonnan a rómaiak származnak - 10 hónap volt. 3. Ez a 10 hónap a következőképpen tett ki 304 napot: márciusban 31, áprilisban 30, májusban 31, júniusban 30, quintilisben 31, sextilis és september hónapban 30-30, októberben 31, novemberben és decemberben 30-30 nap volt. Ezek közül a négy nagyobb hónapot "teljes" (pleni) hónapnak nevezték és a többi hatot pedig "hiányosnak" (cavi). 4. Később akár Numa - ahogy azt Fulvius mondja - akár Tarquinius - ahogyan Iunius - 12 hónapot hozott létre összesen 355 nappal, bár 12 holdhónap nyilvánvalóan 354 napot tölt ki. De az, hogy egy nappal több lett, az akár tudatlanságból történt, akár babonaságból (superstitio) - ami szerintem valószínűbb -, hogy a páratlan számot kedvezőbbnek tartották kerek (plenus) számként. Az biztos, hogy a korábbi évhez ötvenegy nap járult hozzá. Mivel ez nem tölt ki 2 hónapot, a hat "hiányos" hónapból elvettek egy-egy napot, és ezeket az új napokhoz adva 57 napot kaptak. Ezekből 2 hónapot hoztak létre: a 29 napos januárt és a 28 napos februárt. Így aztán minden hónap "teljes" lett, és páratlan számú napból állt február kivételével, amely egyedül volt "hiányos", és ezért kedvezőtlenebbnek tartották a többinél.
6. Végül úgy határoztak, hogy felváltva egy huszonkét, illetve huszonhárom napos szökőhónapot iktatnak be a naptárba, hogy a polgári naptári év megegyezzen a természetes évvel. Ezt a betoldást a leginkább megfelelő módon február hónapban iktatták be Terminalia és Regifugium ünnepe közé. Ezt addig folytatták így, mígnem észrevették, hogy a polgári naptári évek valamivel hosszabbak a természetesnél. Hogy ezt a tévedést kijavítsák, megbízták a pontifexetket, és az ő döntésükre bízták a közbeiktatás ésszerű megoldását. 7. De ezek legtöbbje rosszakaratból vagy részrehajlásból - hogy valaki gyorsabban távozzon hivatalából, vagy a hivatalt hosszabban töltse be, vagy hogy egy állami bérlő az év hosszából nyereséget szerezzel vagy veszteséges legyen - önkényesen nagyobb vagy kisebb időszakokat toldott be, és így a dolgot, amit azért bíztak rájuk, hogy kijavítsák, még jobban elrontották. 8. Az eltérés már olyannyira nagy volt, hogy C. Caesar pontifex maximusként - saját harmadik és M. Aemilius Lepidus consulsága alatt -, hogy a hibát visszamenőleg kijavítsa, november és december hónapok közé két 67 napos szökőhónapot tett be, bár már február hónaphoz 23 napot toldott, és így az évet 445 napossá tette. Egyidejűleg a jövőről is gondoskodott, nehogy újra tévedjenek. A szökőhónapot ugyanis eltörölvén a polgári naptári évet a nap járásához igazította. 9. Így a 355 naphoz tízet adott, amelyeket a hét 29 napos hónapban úgy osztott el, hogy januárhoz, sextilishez és decemberhez 2-2 nap járult, a többihez pedig 1-1. Ezeket a napokat pedig a hónapok végéhez csatolta hozzá, nehogy tudniillik az egyes hónapok ünnepei helyükről elmozduljanak. 10. Ezért most, bár hét hónapban van 31-31 nap, 4 mégis a kezdettől fogva így megalkotott háromtól abban különbözik, hogy Nonaejuk a 7. napon van, a másik háromnak az összes fennmaradó többinek az 5. napon.
Továbbá azt a negyedik napot illetően, amely úgy tűnik, hogy a valódi évet teljessé tenné, úgy határozott, hogy 4 év elteltével egy napot iktasson közbe ott, ahol egykor a hónapot szokták, azaz a Terminalia után. Ezt a napot most bissextusnak nevezik. 11. Ettől kezdve - melyet Iulius Ceasar így rendezett el - nevezik a többit, a Iulianus-naptár, bár optimálisan alkalmazták a természetes évhez, mégsem áll egyedül. Ugyanis a korábbi naptárakat is, még ha egyesek tízhónaposak voltak is - éspedig nemcsak Rómában vagy Italia-szerte, hanem minden népnél -, amennyire lehetséges volt, ugyanígy kijavotották. Így ha az évek bizonyos számáról van itt szó, nem szabad másként érteni, mint természetes évnek.