Az eboniták eretnekségéről
Másokat pedig, akiket semmiképpen sem tudott elszakítani attól, hogy az Isten Krisztusához ragaszkodjanak, a gonosz démon úgy kaparintott meg magának, hogy úgy vélte, másképpen nyerhetők meg: kezdetben joggal hívták ezeket „ebonitáknak” (ebionaiosz), mert szegényen és alázatosan vélekedtek Krisztusról. Egyszerű és közönséges embereknek tartották, aki csak fokozatos erkölcsi előrehaladása révén igazult meg, és egy férfinak meg Máriának a közösségéből született. Teljesen megtartották a törvény előírásait, mintha nem egyedül a Krisztusba vetett hit és a hit szerinti élet révén üdvözülhetnének.
Rajtuk kívül mások is viselték ugyanezt a nevet, akik megmenekültek az előbb említett furcsa őrültségtől. Nem tagadták, hogy szűztől és Szentlélektől született az Úr, de mivel hozzájuk hasonlóan mégsem vallották ezek sem, hogy a mindenek előtt létező Isten-Ige és Bölcsesség, visszatértek az előzőek istentelenségéhez, annál is inkább, mert hozzájuk hasonlóan igyekeztek betartani a törvény testi előírásait. Ezek az apostol összes levelét elvetik, sőt elvetendőnek gondolják, a törvény elvetőjének nevezvén őt, csak az úgy nevezett Héberek szerinti evangéliumot használják, a többivel keveset törődnek. És bár a szombatot és a többi zsidó szokást ugyanúgy megőrizték, mint azok, de az Úr napjait hozzánk hasonlóan ülték meg, az Üdvözítő feltámadásának emlékére. Az ilyen viselkedés miatt kapták ezt a nevet: az eboniták neve ugyanis kifejezésre juttatja értelmi szegénységüket, mert így hívják a hébereknél a szegényt.