A manna
Elmélkedésünk szempontjából figyelemre méltó a tény, hogy a tengeren való átkelés után az erény vándorai számára, megédesült a víz, s a forrásoknál és pálmáknál tartott pihenő után, miután ittak a sziklából, akkor teljesen kifogyott az Egyiptomból hozott útravaló. Így nem maradt már nekik semmilyen idegenből hozott eleség, amit még Egyiptomban vettek magukhoz, s ekkor az égből hullott nekik a táplálék, mely egyforma is és sokrétű is. Külsőre egyforma, tulajdonságát tekintve azonban különböző, az igényeknek megfelelően változó. Mit tudunk meg tehát ebből? Azt, hogy miként kell megtisztulnia valakinek az egyiptomi és idegen életmódból. Ki kell ürítenie tarisznyáját, el kell távolítania belőle minden idegen ételt, amelyet az egyiptomiak sütöttek, ezután tisztán vegye magához a fentről származó táplálékot. Ez nem a földbe vetett magból készült, hanem a mennyből szállott alá, készen, vetés és szántás nélkül, így találták a földön. Az elbeszélés által jelképpel kifejezett igazi táplálékon értsd mindenkor ezt: a mennyből alászállott kenyér (vö. Jn 6,51) nem valamilyen testetlen valóság volt. Testetlen dolog hogyan táplálhatná a testet? Ami nem testetlen, az szükségképpen testi valósát. Ennek a kenyérnek testi valóságát nem eke és nem vetés hozta létre, a föld olyan marad, amilyen volt, s mégis ellepte ez az isteni eleség, amelyben részesedtek az éhezők. A csoda a Szűz misztériumára tanít minket.
Így a kenyér, melyet nem a föld művelése hozott létre, Ige is, sokféle tulajdonsága által az étkezők állapotának megfelelően változtatja erejét (Bölcs 16,21). Mindenki tudja, hogy az Ige nemcsak kenyér, hanem tej is, hús és főzelék is, s mindaz, ami a hozzá járuló számára megfelelő és kívánatos – mint a sugalmazott Pál apostol tanítja -, aki szerint ilyen asztalt tesz elénk az, aki a tökéletesebbnek szilárdabb és húsosabb étellé teszi az Igét, a gyengébbek számára főzelékké, s a csecsemőknek tejjé (Zsid 5,12 Róm 14,2).
Az erényes életre vonatkozó csodálatos tanítás mindaz, ami a történet elbeszél a táplálékról. Azt mondja, mindenki egyformán részesedhet ebben a táplálékban, a részesedés nem múlik a gyűjtők képességén, a szükségesnél többet vagy kevesebbet senki sem szedhet belőle. Ez véleményem szerint mindenki által követhető tanács: az élet fenntartásához szükséges javakban mértéket kell tartani. Az anyagi valóság adja nekünk ezeket a javakat, de jól kell tudni, hogy mindenki számára az ételre vonatkozóan egy mérték van, az pedig a napi fogyasztás. Ezen a téren még ha a szükségnél sokszorta többet halmoznál is fel, a gyomor nem lépné túl természete mértékét, nem növekedne a készlet nagyságával arányosan. Az elbeszélés azt mondja, hogy annak sem volt több, aki sokat szedett (nem is volt hová elrakni a fölösleget), az sem szűkölködött, aki kevesebbet gyűjtött (mert a szükséglet a talált mennyiség mértékére zsugorodott össze). A raktárakban felhalmozott mérhetetlen többletet a férgek átalakítják. Az Írás mindezekkel azt kiáltja a kapzsi emberek felé, hogy minden, ami a harácsolás vágyából eredően túllépi a szükségletet, fölöslegessé, használhatatlanná válik másnapra, azaz a remélt életforma szempontjából értéktelen. Aki itt féregről hall, szükségképpen arra az elpusztíthatatlan féregre gondoljon, melyet a kapzsiság tenyészt ki.
Abban, hogy csak a szombatra eltett eledel nem romlott meg, bizonyos tanács rejlik, nevezetesen az, hogy a kapzsi akaratot is fel lehet használni olyan célra, hogy az összegyűjtött dolgokhoz ne férkőzzék romlás, s ez akkor hasznos számunkra, mikor ennek az életnek az előkészületi ideje elmúlik, s a halál utáni élet nyugalmában leszünk. A szombat előtti nap a szombat előkészületi napja, s annak is nevezik. A szombat előkészületi napja ez az élet, melyben a jövendő élet javait készítjük elő maguknak. A jövő életben semmiféle az itteni életben megengedett munkát nem végezhetünk, nem is szabad ilyet végezni, nem művelünk földet, nem kereskedünk, nem csatázunk, egyáltalán semmi olyan dologgal nem foglalkozunk, amire itt törekszünk, hanem ezek nélkül fogunk élni, a jelen életben elvetett magvak termését ápoljuk majd, melyek romolhatatlanok, hogy ennek az életnek a vetése jó volt, de romlandó és elenyésző lesz, ha ennek az életnek a munkája ilyeneket sarjaszt nekünk. Aki a Lélekben vet, az a Lélektől arat majd örök életet (Gal 6,8). Csak a jóra való készséget lehet sajátos értelemben előkészületnek nevezni, csak a romolhatatlan készletet hagyja jóvá a törvény. Az ellenkezője nem előkészület, nem is nevezhető annak, mert javak hiányát valószínűleg senki nem nevezhetné előkészületnek, hanem mulasztásnak. A történet ezért csak azt az előkészületet rendeli el az ember számára, ami a jobb magvalósítása, az ellenkezőjét viszont az értők szabad megfontolására bízza.