Néhány tény a hetednapos (szombatos) adventizmusról. Egy vallási csoport, amelynek "két evangéliuma" van.
Sajtó alá rendezte E. B. Jones, aki 25 évig adventista prédikátor volt, majd később Isten csodálatos kegyelme folytán megtért.
Rövidített kiadás
A keresztényeknek manapság oly mértékben van szükségük szellemi ítélőképességre, mint soha azelőtt. Az Ellenség példátlan ügyességgel és buzgalommal dolgozik, hogy őszinte emberekre ráerőltesse saját ravaszul megtervezett hamisítványait. Az elővigyázatlanságnak ezek között a csapdái között találunk egy szektát, amely komoly erőfeszítést végez annak érdekében, hogy mint evangéliumi keresztény felekezet, elismerést nyerjen. Ezt a csoportot "hetednapos (szombatos) adventisták" néven ismerjük.
A nem adventisták között általában nem ismeretes, hogy ennek a csoportnak két "evangéliuma" van. Egyik "evangéliumukat" nyilvánosan hirdetik, a másikat titkosan. Ritkán fogunk hamis tanítást találni abban az "evangéliumban, amelyet az adventisták általános használatra szánnak. Rádiós és televíziós szolgálataikban például gondosan ügyelnek arra, hogy szigorúan ragaszkokdjanak nyilvános "evangélimukhoz". A terjesztésnek ezeken a hatásos közegein keresztül kegyesen azt prédikálják, hogy az üdvösség kegyelem útján, hit által van, a törvény cselekedetei nélkül - prédikációjukat ügyesen készítik el, amelyek a legtöbb szempontból Krisztus evangéliumának olyan igazságaira épülnek, amilyet bárhol hallhat az ember. Ez a megtervezett megtévesztő megközelítés az, amely a hetednapos adventistákat nagyon veszedelmessé teszi a nem kipróbált és gyanútlan hívők számára.
Hallotta már valaki a nem adventisták közül, hogy a szekta "A prófécia hangja" elnevezésű rádióadásában azt állította volna, hogy a szombat helyett a vasárnap megtartása "a fenevad bélyege"? Vagy hallotta-e valaha ilyen hallgató, hogy egy adventista prédikátor nyilvánosan megállapította volna, hogy a hetednapos adventisták alkotják kizárólag azt a testületet, amelyet ők "a maradék gyülekezetnek" vagy "az utolsó napok egyetlen igaz gyülekezetének" neveznek? Az ehhez az elnevezéshez való különleges joguk bizonyságul azt hirdetik, hogy egyedül nekik van "mennyből küldött prófétájuk" - White, E. G. asszony, aki már régóta halott. Azt bizonygatják, hogy ez a "kitüntetés", valamint az az igényük, hogy ők az egyedüli "parancsolat-megőrzők", adje meg számukra az "utolsó napok gyülekezetének" azt a két jellegét, amely a Jel 12:17-ben (?) található! Azt állítják, hogy ők "Izrael maradéka", vagyis a Jel 7:1-4 144.000-e, akik - mint ahogy ők hirdetik -, egyedül fognak elragadtatni, amikor Krisztus visszajön.
Amikor néhány évvel ezelőtt az adventisták elküldték közlésre a Look magazin szerkesztőségének "A hit alapszabályai" munkájukat, hűek maradtak ehhez a formához. Tanaik közül csak azokat hozták nyilvánosságra, amelyeket sohasem lehet úgy értelmezni, mint amelyek nincsenek összhangban a keresztyén hittel, miközben sok alapvető hiedelmük - azok a tanításaik, amelyek egyrészt disszonánsak, másrészt destruktívak - éppen hogy csak említve voltak, vagy teljesen mellőzték azokat. A csoport a propagáláshoz mindig ezt a módszert alkalmazta: de milyen homlokegyenest ellentétes ez Urunk Jézus Krisztus nyíltságával, az ő földi szolgálata folyamán! Ő kijelentette: "Én nyilván szólottam e világnak... titkon semmit sem szólottam" (Jn 18:20-21).
Az adventista mozgalom kezdetleges formában az 1818-1843 közötti negyedszázados periódus folyamán jött létre, amikor annak tényleges elindítója egy bizonyos William Miller nevű ember, magabiztosan kiszámította Krisztus második eljövetelének időpontját, éspedig az a következő év márciusában fog bekövetkezni. Családok felbomlottak, farmokat adtak el és üzleteket zártak be, hogy felkészüljenek a várt eseményre. De az Úr nem jött el! Ezért Miller azt hirdette, hogy számításaiba hiba csúszott, és Krisztus visszajövetelének idejét előre helyezte 1844. október 22-ére. De a találgatás ismét hamisnak bizonyult: az Úr nem jött el.
Ennek megemlítésénél nem annyira az a szempont vezérel bennünket, hogy rámutassunk arra, hogy a régi adventisták kétszer is hibát követtek el számításaikban. Inkább az a célunk, hogy kihangsúlyozzuk azt a jelentős tényt, hogy a mozgalom megtévesztés által indult útjára, és hogy már közvetlen létrejöttekor ellentétben állt a Szentírással. Urunk újra és újra kijelentette, hogy nem adatott meg az embernek, hogy ismerje visszajövetele napját vagy óráját. (Lásd Mt 24:36,44; Mk 13:32; Lk 21:35).
Most röviden körvonalazzuk és tárgyaljuk az adventizmus néhány tévedését.
1. White, E. G.
Az adventisták legfőbb vezetője és "ihletett"
tanítója volt egy bizonyos Ellen Gould White asszony. Férjével, James White-tal együtt magához ragadta
a vezetői uralmat, amikor a végül kiábrándult William Miller mindent megtagadott, mint tévedést.
White asszony kijelentette, hogy isten őt választotta ki különletes "követévé"
vagy "prófétanőjévé" az "utolsó napok gyülekezete"
számára.
Azt állította, hogy sok, közvetlenül Istentől származó "látomása" volt. Különböző könyveket írt, amelyek ezeken a "kijelentéseken" alapultak, és készített több kötet úgynevezett "bizonyságtételt", amelyeket utasításul szánt tanítványainak. Az adventisták úgy tekintik írásait, mint amelyek ugyanolyan értelemben ihletettek, mint ahogy a Szentírás. Valóban, hiszékeny követői ugyanúgy idéznek könyveiből, mint ahogyan a keresztények a Szentírásból.
2. A gyülekezet és a törvény.
A HN adventisták azt tanítják, hogy minden keresztyénnek, vagyis a Gyülekezetnek, meg kell tartania a
törvényt, amelyet Isten Izráelnek a Sinai-hegyen adott. Azt bizonygatják, hogy ha bármilyen meggyőződéses
keresztyén nem tartja azt meg, ítélet alá fog kerülni, és hogy csakis azok fognak végülis üdvözülni, akik
ezt a törvényt megtartják. White asszony például kijelenti, hogy "Abból a célból,
hogy az ítéletre felkészüljünk, szükséges, hogy az ember Isten törvényét megtartsa" (A nagy küzelem).
Ugyancsak ő jelnti ki a következőt: "Az örökélet feltétele ma ugyanaz, ami
mindig is volt... tökéletes engedelmesség Isten törvényének. (Jézushoz vezető út).
A hetednapos adventisták kijelentik, hogy meg kell tartani a törvény szombatját, a minden munkától való kötelező tartózkodás napját, amelyet Isten kizárólag Izráelnek, mint nemzetnek adott (Lásd 2Móz 16:23-30, 31:12-17), de seholsem volt szándékában a Gyülekezetnek adni (lásd Cselekedetek 15:22-29, Gal 4:4-11, Kol 2:13-17). Valójában az adventisták, akik úgy hivatkoznak magukra, mint "a modern Izráelre, az eredeti szombat követelményeiből csak azokat tartják meg, amelyek nekik megfelelnek. Például nem haboznak megtenni mindazt, amit ők kényelmesen "szükséges munkának neveznek a hetedik napon, szándékosan figyelmen kívül hagyva a különleges parancsolatot: "semmi dolgot se tégy azon".
A hetednapos adventisták szombattal kapcsolatos tantétele a szekta kétszínű magatartásának fontos bizonyítéka - az Isten kijelentett akaratának való állítólagos teljes engedelmesség látszata, amely mögött a színlelt "parancsmegtartás" hívei szabadnak érzik magukat arra, hogy semmibe vegyék az őszinteség szent elvét, amint az a Bibliában le van fektetve. (Lásd Zsolt 34:14; Ef 4:25; 1Pét 2:1 stb.) A csoport úgynevezett "szombat-igazságának" szószólói felhívják a tanulatlan embereket, hogy "mutassák meg, hol van a Szentírásban megírva, hogy a szombatot valaha is megváltoztatták volna". Majd utána határozottan állítják, hogy a hetedikről a hét első napjára történő változtatás az ember, és nem Isten révén történt, megtévesztő állításuk ugyanis az, hogy Konstantin császár vezette be a változtatást Krisztus után 321-ben, engedve annak a követelésnek, amelyet a római pápa intézett hozzá! Bárki, aki ismeri az egyháztörténetet, azonnal fel fogja ismerni, hogy ez szembetűnően hamis megállapítás, minthogy Krisztus után 610 előtt pápa nem létezett.
Az ilyen fortély nyilvánvalóan arra szolgál, hogy a tényleges igazságot elrejtse - azt a világos evangéliumi tanítást, hogy a parancsolatok törvénye (amely természetesen magában foglalja a szombat megtartásának követelményét) Krisztusban teljesen megszűnt (Lásd Kol 2:13-17, 2Kor 3:7-14, Gal 3:19-25). Bárki csodálkozhat azon, hogy sohasem jutott eszükbe az adventistáknak - ezeknek az önmagukat hangosan "Isten parancsolat-megtartó népének" valló embereknek - hogy a tízparancsolat magában foglalja ezt a világos követelményt: "Ne tégy ... hamis tanúbizonyságot!
Az adventisták nem fogadják el a rendelkezésekre vonatkozó igazságot, amely lényeges az Ige megértéséhez. Következésképpen összekeverik az Egyház igazságát Izrael igazságával, és ragaszkodnak ahhoz, hogy az Egyházat törvény alá helyezzék, semmibe véve a Gyülekezeti Levelek világos tanítását, amely a mai hívőknek szól: "nem vagytok a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt" (Róm 6:14)
Ismertem őszinte embereket, akik azt mondták, hogy ők sohasem hallották, hogy az adventisták bármi olyat hirdettek volna, ami hamisan hangzik. Az ilyen megállapítás feltehetően igaz, mert amit a közönség rendszerint hall tőlük hirdetni, csak csalétek. Ha aztán valaki bekapta a csalétket, jön a horog. Utána azokat, akik áldozatul estek, fokozatosan behálózzák a tévelygésnek ezzel a rendszerével.
Az adventista tanítások ellenőrzésének egyik legsikeresebb módja saját könyveik tartalmának vizsgálása. A szekta néhány hivatalos hitelvi kötete a következő: "Bibliai olvasmányok a család számára" (összeállította egy hivatalosan kinevezett szerkesztő bizottság). "A nagy küzdelem", "A korszakok vágyakozása", "Bizonyságtételek a gyülekezet számára" és "White asszony korai írásai" (valamennyi White asszonytól); továbbá "Gondolatok Dánielről és a Jelenésekről" (Uriah Smith-től). Bárki tanulmányozza a hetednapos adventizmust (és mindig az érett, az Igazság Beszédét helyesen hasogató, megfelelően képzett hívők vállalkozhatnak erre), imádságos szívvel kell követnie a régi, igazságkereső béreaiak példáját, amint az a Cselekedetek 17-ben fel van jegyezve.
Tragikus dolog, hogy némelyek, akik felelős pozíciót töltenek be egészséges evangéliumi csoportok között, úgy látszik, odáig jutottak, hogy elhiszik, hogy a "leopárd" megváltoztattta "foltjait". Azonban semmi ilyen dolog nem történt. Az adventisták még mindig tanítják mindazokat az igeellenes tanokat, amelyeket kezdettől fogva megtartottak. Semmi hajlandóságot nem mutatnak hamis "prófétanőjük" megtagadására annak Szentírást meghamisító tanításaival együtt. Amit hisznek ma is le van írva.
Az olvasó tanulmányozza gondosan a Rómaiakhoz és Galatákhoz írt levelet, különösen mindkettőnek a harmadik fejezetét. Itt meg fogja találni Isten csodálatos kegyelmét világosan kifejtve - Isten üzenetét, hogy "Krisztus megváltott mindet a törvény átkától", és hogy "az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül."
Mert nem vagytok a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt.Róm 6:14Megigazulva ingyen az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által.
Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül.Róm 3:24, 28Ha ugyan hallottátok Isten kegyelmének rendelkezését, melyet nekem adott a ti érdeketekben.Ef 3:2Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által: és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez.Ef 2:8Különböző és idegen tudományok által ne hagyjátok magatokat félrevezetni; mert jó dolog, hogy kegyelemmel erősíttessék meg a szív.Zsid 13:9