Tarnay Brunó: Katolicizmus és kultuszok (részlet)

2.1.3 A HETEDIK NAP ADVENTISTÁI

A szervezet eredetében apokaliptikus, ma különböző ágai különféleképpen viszonyulnak más egyházakhoz. Magyar szekciójukat történeti és teológai fenntartásaink ellenére elismerés illeti.

Az amerikai bíró, William Miller a múlt század elején kiszámította a világítélet idejét: 1843. vagy 1844. március 21. Alapul Dán 8, 14 verse szolgált: "2300 éjjel és nappal telik el, míg a Templom megtisztíttatik." A napok helyett éveket vett, kiindulópont pedig az új Templom felépítése volt: i.e. 457. A számítást utóbb javítva még egy fél évet adott hozzá. Amikor ez a jövendölés nem teljesült, lemondott a további számításokról.

Gondolatait a White házaspár (James és Ellen Gould White) vette át. Valójában ők a szekta alapítói, amely 1863-ban vette fel a fenti elnevezést. A jövendölések további módosításával a szekta hatalmas elterjedésnek örvendhet: 1985-ben 4,6 millió tagot számlált.

ISTEN-eszméjük és JÉZUS Krisztusról alkotott tanításuk keresztény, az Egyházak Világtanácsa alapján áll.

A BIBLIA az egyetlen mércéje tanításaiknak, de értelmezésében E. G. White asszony az irányadó: "Aki elveti azokat a tanúságokat, amelyeket neked adtam, nem téged, hanem engem, a te Uradat veti meg." (E. G. White, Testimonies of the Church, 5. kötet, 668. lap.)

Az EMBER teljes mivoltában halandó, csak a hívőknek adatik meg az örök élet a végítéletkor, ez azonban azok birtoka is lehet, akik nem tagok.

A MEGVÁLTÁST Krisztus valósította meg, teljesen kegyelmi ajándék. Az "Istennek szentelt nép" azonban köteles az isteni parancsolatokat teljesíteni, ezért áll a szombat megünneplése a középpontban.

A VÉGÍTÉLET az alapítástól kezdve témájuk. Az 1844-es csalódás után White kijelentette, hogy Miller számításai Jézus Krisztusra vonatkoznak: ebben az évben lépett be a Szentek Szentjébe, hogy a kiengesztelést befejezze. A megjövendölt időpontban a vizsgálóbíróság munkája kezdődött el. Az adatok az első embertől kezdve a ma élőkig mindenkiről könyvbe foglaltattak, ezeket Isten jelenlétében vizsgálják át. Amikor a vizsgálat befejeződik, akkor jelenik meg Krisztus, és 1000 éves uralma folyamán végrehajtja az ítéletet. Nem földi paradicsom következik, hanem új ég és új föld.

A szervezet EGYHÁZKÉNT értelmezi magát, ami eszkatológiájában is kifejeződik. Az első angyal szózata teljesült Miller fellépésével (Jel 14,6-11) ezzel megkezdődött a végítélet hosszúra nyúlt folyamata. A második angyali szózat az igazhívők elválasztását követeli: "Babilon lebukott!" Ezért el kell hagyniuk saját egyházukat. A harmadik angyali szózatot a szombat megünneplésére vonatkoztatják: a "Vadállat" (14,9) a pápaság, amely a vasárnap megünneplését előírta. Akik a szombat helyett a vasárnapot ünneplik, azok hordják "a vadállat jelét". Egyházuk tagjainak tehát szabadulni kell a vadállat jelétől.

Szervezetük szorosan kiépített: élükön bizottság áll, amelynek tagja a prédikátor is. A "Legöregebb" a szervezet minden részlegének felelős vezetője, szabályaik szerint történt "felszentelése" után ő vezeti a keresztség és a szent lakoma szertartását.

Keresztségüket a Szentháromság nevében szolgáltatják ki, csak betöltött 16. életév után, alámerítéssel. A szektától való elszakadás és visszatérés esetén a keresztséget megismétlik.

A szent lakoma életük középpontja: kovásztalan kenyérrel és szőlőlével mutatják be, miután egymás lábát megmosták (nemek szerint elkülönítve). Úgy tekintik, mint Krisztus szenvedésének és halálának emlékezetét, bűneik bocsánatára.

ÉLETSZABÁLYOK. A szombat a Biblia-olvasás napja. Távol lakó és beteg tagokhoz házhoz mennek. Nagy hangsúlyt fektetnek az ifjúsági munkára. Jótékonysági intézményeire sokat fordítanak, és a kívülállók gondozását sem hanyagolják el. Kórházakat és otthonokat létesítettek, számos iskolát, főiskolát, orvosi kart vezetnek.

Nemcsak az alkohol és a dohányzás, hanem a disznóhús is tiltott; vegetáriánus táplálkozás ajánlott, ennek érdekében külön vendéglőket tartanak fenn. Lemondanak minden fényűzésről, ékszerről, szórakozásról. Anyagi forrásuk a tized: erre minden tag szigorúan kötelezve van.

A TOBORZÁSRA minden eszköz rendelkezésükre áll: könyvkiadóik vannak Európában is. A rádióban és könyvekben terjesztik sajátos Biblia-értelmezésüket, Biblia-kiadásaik a szövegből magából nem mindig ismerhetők fel. Saját folyóirataik vannak, előadásokat és kurzusokat rendeznek.

Munkájukat gyakran bizonyos titkolózás kíséri: az életet és egészséget védelmező irataik és rendezvényeik nem mindig árulják el eredetüket. 1948-ban a lelkiismereti és vallásszabadságért sajtóorgánumot alapítottak.

Bizonyos ökumenikus törékvések észlelhetők az adventisták vezető köreiben: az Egyházak Világtanácsában megfigyelőként vesznek részt.

Hazánkban bibliaértelmezés és egyháztörténet szempontjából bírálható, de nemes tanítást képvisel a H. N. Adventista egyház.

Tarnay Brunó: Katolicizmus és kultuszok, Bencés Kiadó, Pannonhalma, 1994, 70-73. o.
  Blog  |   Host  |   Jognyilatkozat  |   Kontakt  |   TechnInfo  
(cc) Brátán János, Apológia Kutatóközpont, 2006-2009, (cc) Apológia Kutatóközpont, 2010.