Reisinger János: Mel Gibson passiója és a Biblia passiója c. cikkében a nagy port felvert filmen alapvetően azt kéri számon, hogy „a bibliai történetet csak látszólag követi híven, valójában könnyed szabadossággal kezeli a rendező és forgatókönyvíró”. Ezzel a jelenséggel azonban nem csak a filmvásznon találkozhatunk: Ellen G. White Jézus élete c. könyve is tartalmaz néhány olyan szabadosságot, amely a „Sola Scriptura”-elvvel nem egyeztethető össze.
Mielőtt a konkrétumokra térnék, néhány alapvető különbség Mel Gibson és Ellen G. White között:
Vajon mi a helyzet Ellen G. White passiótörténetével, amelyet a Jézus élete c. könyvéből ismerhetünk meg?
A passiótörténet egészéről nem szeretnék semmit sem mondani. Akiket ez érdekel, a helyes megközelítést is megtalálhatják Reisinger János cikkében. Inkább azokra az epizódokra hívnám fel a figyelmet, ahol Ellen G. White hozzátesz, vagy ellentmond Isten Igéjének.
Olyan tántorogva járt, mintha mindjárt elesne. Miután beléptek a kertbe, a tanítványok oda tekintettek arra a helyre, ahová Mesterük vissza szokott vonulni, és azt kívánták, bárcsak most is megnyugodhatna. Jézus minden lépést nagy erőfeszítéssel tett meg. Hangosan feljajdult, mintha szörnyű teher súlya alatt szenvedett volna. Kétszer is tanítványai támogatták meg, mert különben a földre zuhant volna.DA 686. o.
Furcsa módon dramatizálja könyvében E.G. White Jézus lelki küzdelmét. A Bibliában semmit sem olvashatunk arról, hogy a Gecsemáné kertben tántorogva járt volna, feljajdult volna és a tanítványok támogatták volna járásában. A tanítványok segítőkészsége, támogatása pusztán fikció. Az igazság az, hogy Jézus legnagyobb lelki küzdelmében nemhogy nem voltak segítségére, hanem egyszerűen aludtak.
Az alvó tanítványok hirtelen felébredtek, mikor világosság vette körül Üdvözítőjüket. Látták, hogy egy angyal hajol a földre esett Mesterük fölé. Látták, hogy ez az angyal keblére ölelte Üdvözítőjük fejét és a menny felé mutatott. Hallották az angyal hangját, amely édes zenéhez volt hasonlatos, és a vigasztalás és a reménység szavait ejtette ki száján.DA 694. o.
A kijelentés, hogy a tanítványok hirtelen ébredtek és fényárban látták Üdvözítőjüket, ellentmond a Biblia kijelentésének. (Vö. Lk 22:43-46) Semmiféle információ nincs arról, hogy az angyal keblére ölelte volna Jézust. Semmiféle kijelentés nincs arról, hogy a tanítványok hallották volna az angyal hangját.
Az előbbi kínszenvedésnek semmi nyoma sem volt látható Jézuson, mikor előlépett, hogy találkozzék árulójával. Tanítványai előtt állva ezt kérdezte, „Kit kerestek?” Azok azt felelték: „A názáreti Jézust”. Jézus ezt válaszolta; „Én vagyok” (Jn 18:4-5). Ebben a pillanatban az az angyal, aki rövid idővel előbb szolgálta Jézust, odaállt Jézus és a csőcselék közé. Az isteni világosság fénnyel árasztotta el az Üdvözítő arcát és egy galambhoz hasonló árnyék esett alakjára. Ez isteni dicsőség jelenlétében a gyilkos indulatoktól megszállott tömeg egy pillanatig sem tudott megállni. Hátra tántorodtak. A papok, a vének, a katonák és még Júdás is halott emberként esett a földre.DA 694. o.
A Jn 18:6-ban ennyit olvashatunk: „Amikor azt mondta nekik: „Én vagyok” - visszatántorodtak, és a földre estek.” A Bibliában nem látjuk nyomát, hogy ilyen formában avatkozott volna be az angyal a jelenetbe. És arról sem találunk semmiféle kijelentést, hogy „galambhoz hasonló árnyék esett” Jézus alakjára.
Most azonban, mikor Kajafás a fogolyra tekintett, nem tudta elnyomni azt a csodálkozást, amit Jézus nemes és méltóságteljes magatartása keltett benne. Az a meggyőződés kerítette hatalmába, hogy ennek az embernek isteni eredete kell, hogy legyen A következő pillanatban azonban megvetően űzte ki ezt a gondolatot elméjéből.DA 704. o.
Az evangéliumok nem utalnak Kajafás belső gondolataira.
Krisztus szavai meglepték a főpapot. Az a gondolat, hogy el kell jönnie a halottak feltámadásának, mikor mindenkinek meg kell majd állnia Isten ítélőszéke előtt, hogy elnyerje tettei szerint való jutalmát, rémületes volt Kajafás számára. Nem akart arra gondolni, hogy a jövőben majd őt is elítélik tettei szerint. Lelki szemei előtt villámgyorsan vonultak el az utolsó ítélet jelenetei. Egy pillanatig maga előtt látta a sírok félelmetes látványát, amint éppen kiadják halottaikat a titkaikkal együtt, amelyekkel kapcsolatban azt remélte, hogy örökre rejtve maradnak. Egy pillanatig úgy érezte, hogy éppen az örökkévaló Bíró előtt áll, akinek a szemei mindent látnak, és elméjének a gondolatait úgy olvassák el, mint valami nyitott könyv sorait, és azok a titkai is mind napvilágra kerülnek, amelyekről feltételezte, hogy örökre magával viszi azokat a sírba.DA 708. o.
A Bibliában semmiféle nyoma nincs annak, hogy Kajafás látomást látott volna az utolsó ítéletről, és abban saját szerepéről. Tudomásom szerint a szadduceusok nem hittek a feltámadásban, sem az utolsó ítéletben.
János, a tanítvány, miután belépett a bírósági tárgyalóterembe, egyáltalán nem igyekezett elrejteni azt a tényt, hogy ő Jézus követője volt.DA 711. o.
Semmi ilyesmit nem találunk feljegyezve az evangéliumokban János apostolról.
Pontosan azon a helyen, ahol kínszenvedésében Jézus kiöntötte a szívét Atyja előtt, Péter arcra borult és azt kívánta, hogy bárcsak meghalna.DA 713. o.
A Biblia sehol sem írja, hogy Péter összeroppanása ugyanazon a helyen történt, ahol Jézus kiöntötte a szívét.
Azután [Júdás] türelmetlenül megragadta Kajafás köntösét és könyörögve arra kérte, hogy engedje szabadon Jézust. Kijelentette, hogy Jézus semmi olyat nem tett, ami méltóvá tenné őt a halálbüntetésre.DA 722. o.
Semmit sem tudunk róla, hogy Júdás közbenjárt volna Jézusért.
Júdás most Jézus lábaihoz vetette magát és Isten Fiának ismerte el őt, és könyörögve kérte, hogy szabadítsa ki magát. Az Üdvözítő nem dorgálta meg árulóját, de tudta, hogy Júdás nem bánta meg bűnét. Vallomását bűnös lelkéből csak a kárhozat szörnyű érzése és a várható ítélet kényszerítette ki, de nem érzett mély, szívet összetörő fájdalmat azért, mert elárulta Isten ártatlan Fiát és megtagadta Izrael Szentjét. Krisztus nem szólt egyetlen kárhoztató, elítélő szót sem. Szánalommal tekintett Júdásra, és azt mondotta. „Ezért az óráért jöttem el erre a világra.” A meglepetés moraja futott át a gyűlésen. Ámulattal nézték, hogy Krisztus milyen magatartást tanúsított árulója iránt. Ismét átfutott rajtuk az a meggyőződés, hogy ez az ember több volt, mint egy halandó ember. Igen, de ha Isten Fia volt, kérdezték, akkor miért nem szabadítja ki magát kötelékeikből és miért nem arat diadalt vádlói felett! Júdás látván, hogy könyörgése hiábavaló volt, kirohant a teremből, miközben ezt kiáltozta: Túl késő! Túl késő! Érezte, hogy nem tudná túlélni Jézus keresztre feszítését, ezért kétségbeesésében kiment és felakasztotta magát.DA 722. o.
A Bibliában nem találunk utalást arra, hogy Júdás bejutott volna a tárgyalóterembe, mint ahogy arra sem, hogy Jézus és Júdás az elárultatás után még egyszer találkozott volna.
Válaszul Krisztus imádságára, Pilátus feleségét álmában egy angyal látogatta meg a mennyből, és álmában találkozott az Üdvözítővel és beszélgetett is vele. Pilátus felesége nem volt zsidó, de amikor Jézusra nézett álmában, semmi kétsége nem volt lényéről, jelleméről és küldetéséről. Isten Fejedelmét ismerte fel. Látta őt, mikor kihallgatták a palota udvarán. Látta, hogy kezeit szorosan összekötözték, mint egy bűnöző kezeit szokták. Látta Heródest és katonáit szörnyű tettük végzése közben. Hallotta, hogy a papok és a főemberek irigységgel és rosszindulattal eltelve, őrjöngve vádolták Jézust. Hallotta a zsidók szavait: „Nekünk törvényünk van, és a mi törvényünk szerint meg kell halnia, mivelhogy Isten Fiává tette magát” (Jn 19:7). Látta Pilátust, a férjét, aki azután, hogy kijelentette: „Én nem találok benne semmi bűnt” (Jn 18:38), mégis megkorbácsoltatta. Hallotta, mikor Pilátus kimondta a halálos ítéletet, és átadta Krisztust gyilkosainak. Látta a keresztet a Golgotán, és látta, amikor a földet sötétség borította be, és hallotta a titokzatos kiáltást felszakadni Jézus ajkáról: „Elvégeztetett!” (Jn 19:30). Azután még egy másik jelenet tárult fel előtte. Felismerte Jézust, aki egy hatalmas, fehér felhőn ült, mialatt a föld megremegett, és Jézus gyilkosai lélekszakadva menekültek dicsősége jelenléte elől. A borzalom kiáltásával ébredt fel álmából, és azonnal írt Pilátusnak egy figyelmeztető üzenetet.DA 732. o.
A Biblia semmit nem mond az álom részleteiről, amit Pilátus felesége látott. Nem szól róla, hogy angyal látogatta volna meg, vagy hogy álmában végig láthatta Krisztus volna szenvedését és dicsőséges visszajövetelét. Amit tudunk: Mt 27:19.
Érthetetlen számomra, hogy Ellen G. White miért hangsúlyozza túl Pilátus feleségének szerepét, hiszen ez inkább a katolikus hagyománnyal, mint a Szentírással áll összhangban.
A zsidók, amikor rátekintettek Isten meggyötört Bárányára, így kiáltoztak: „Az ő vére mirajtunk és a mi magzatainkon” (Mt 27:25). Ez a szörnyű kiáltozás felszállt Isten királyi székéhez. Azt az ítéletet, amit ezzel kimondtak magukra, feljegyezték a mennyben. Ezt a kijelentésüket, Isten meghallgatta. Isten Fiának a vére állandó átokként ott volt gyermekeiken és gyermekeik gyermekein.DA 739. o.
Jézus imája: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekednek.” Ha EGW állítása igaz lenne, akkor ebből az következne, hogy Jézus imája nem hallgattatott meg. Ráadásul ez a kijelentés már-már azt a „keresztény” antiszemitizmust súrolja, amit maguk a h.n. adventisták is (teljes alappal) elvetnek és elítélnek. Akár saját véleményét írta, akár egyszerűen kritikátlanul átvette ezt másoktól, ez a gondolatmenet nem biblikus, és borzasztó torz, igazságtalan istenképet sugall.
Sátán angyalaival együtt emberi formában, jelen volt a keresztnél is. A főellenség és seregei együttműködtek a papokkal és a főemberekkel.DA 746-749. o.
A Biblia semmit sem mond arról, hogy Sátán emberi formában jelen lett volna a keresztnél. Ez puszta fikció.
Ha Ellen G. White munkája csupán egy lenne a keresztény lelkiségi irodalom számos más passiótörténetének, talán könnyebben túlléphetnénk rajta – a művészi szabadságra hivatkozva. Mivel azonban mind ő, mint a h.n. adventista egyházak/mozgalmak azt állítják, hogy munkássága több, mint egy áldott keresztény írói munka, szigorúbb mércét kell alkalmaznunk. Ha ezek egyszerűen csak jó igemagyarázatok (értelmezés és alkalmazás) lennének, akkor a Biblia szövegét bontanák ki olyan módon, hogy kortársai megérthessék annak üzenetét. De ha prófétával állunk szemben, aki „ihletett tanítóként” ad kijelentéseket, akkor e kijelentések háromfélék lehetnek:
Ellen G. White esetében ki kell mondanunk: passiótörténete nem a Biblia passiótörténete, mivel attól több ponton is eltér vagy ahhoz hozzátesz. Miért jelent mégis olyan sokat sok hívő adventista számára? Úgy érzik, ezek a kijelentések „elmélyítik” biblia- és istenismeretüket. Félő azonban, hogy éppen ezek a kiegészítések, kijelentések azok, amelyek a Biblia eredeti üzenetét torzítják. Azonban, ahogy azt Reisinger János nagyon szépen megfogalmazza fentebb említett cikkében:
...minden rossz vagy kevésbé jó igazi jóra is fordulhat a tudakozódás tüzében. De a jóra forduló rosszat azért sohasem nevezhetjük jónak. Legfeljebb annyi tanulságul szolgál, hogy vannak igazságok, melyeket rosszul vagy töredékesen ábrázolva sem lehet hazugságokká tenni.
Kívánom, hogy e tudakozódás minden h.n. adventista testvéremnek hozza el a Biblia és Isten akaratának mélyebb megértését. Nehogy a „kicsiny világosság” „kicsiny hazugsággá” váljon értelmezésükben, elhomályosítva Isten üzenetét!