A h.n. adventista egyházak/mozgalmak tanítása szerint Ellen G. White szolgálatának megvizsgálásában fontos szempont, hogy próféciái mind beteljesedtek-e. A h.n. adventista könyvek általában megelégszenek egy-két beteljesedett próféciának a közlésével, ám végiggondolva, igaz próféciák közlésével még nem tudjuk igazolni egy próféta igaz voltát.
Először is vizsgáljuk meg, mit mondott magáról Ellen G. White a prófétai szolgálat tekintetében:
Beszédemben azt mondtam, hogy nem állítom magamról, hogy prófétanő vagyok. Néhányan meglepődtek ezen a kijelentésen, és mivel olyan sokat beszélnek erről, megpróbálok rá magyarázatot adni. Voltak, akik prófétanőnek neveztek, de én soha nem használtam ezt a címet. Nem feladatom, hogy így jelöljem magam. Azok akik vakmerően napjaink prófétáinak nevezik magukat, gyakran Krisztus ügyének meggyalázói.
Munkám sokkal többet foglal magában, mint amit e név jelöl. Az Úr küldöttének tartom magam, aki népéhez szóló üzeneteit közvetíti (55. Levél, 1905).[1SM] 35-36. o., kiemelés tőlem
Elvi kibúvó lehet tehát ez a bekezdés annak megítélésében, hogy Ellen G. White próféta-e. Azonban le kell szögeznünk: azzal, hogy azt állítja, szolgálata több, mint a prófétai szolgálat, és ezzel azt is állítja, hogy próféta is!
Rengeteg idézetet lehetne felvonultatni h.n. adventista irodalomból, hogy tényleg prófétának gondolják-e Ellen G. White-ot. E helyett inkább egyetlen kép, az Adventist Review 1992. június 4-i címlapja legyen a tanúbizonyság:
A címlap tanúsága szerint Ellen G. White ugyanúgy próféta a mi korunk számára, ahogy Mózes, Keresztelő János és Debóra próféták voltak saját korukban.
Nézzük meg, mit tanít a Biblia a prófétákról és a prófétai kijelentésekről!
Ha pedig egy próféta elbizakodottan olyan igét mond az én nevemben, amelyet nem parancsoltam neki, vagy ha más istenek nevében szól, az a próféta haljon meg! De gondolhatnád magadban: Miről ismerjük meg, h ogy nem az Úr mondott egy igét? Ha egy próféta az Úr nevében mond egy igét, de az nem történik meg, nem teljesedik be: azt az igét nem az Úr mondotta, hanem a próféta mondta elbizakodottságában; ne félj tőle!5Móz 18:20-22.
A korai Izraelben a következő Istentől rendelt szabályok voltak érvényben arra vonatkozólag, ha valaki prófétának jelentette ki magát:
Isten szemében tehát nem játék, ha valaki azzal kezdi mondanivalóját: „Így szól az Úr!”.
Ezek alapján tehát ha Ellen G. White akár látomásban, akár álomban olyasvalamit kapott, ami a jövőre vonatkozott, és azt közzétette, és nem teljesedett be, hamis próféciának kell neveznünk.
Jeruzsálem felépülésével kapcsolatban Ellen G. White a következőket írta:
Azután olyanokra lettem figyelmessé, akik abban a tévedésben vannak, hogy nekik a régi Jeruzsálembe kell menniük s ott feladat vár rájuk, mielőtt az Úr eljön. Az ily felfogás arra alkalmas, hogy a figyelmet elterelje Isten jelenkori művétől, - a harmadik angyal üzenete alatt; mert akik azt hiszik, hogy Jeruzsálembe kell menniük, gondolataikat és figyelmüket odairányítják s a rendelkezésükre álló javakat elvonják a korszerű igazságtól, hogy maguk is és mások is odajuthassanak. Láttam, hogy az ilyen missziómunka nem sok jóra vezetne, hogy sok időbe kerülne, amíg néhány zsidó elhinné Krisztus első eljövetelét; mennyivel kevésbé hinné második eljövetelét. Láttam azt is, hogy Sátán ebben a tekintetben sok lelket nagyon megtévesztett. Láttam, hogy körülöttük sok lelket nyerhetnének meg és vezethettek volna az Isteni parancsolatok útjára; azonban veszni hagyták őket. Láttam azt is, hogy a régi Jeruzsálem sohasem épül fel többé; és Sátán minden erejével arra törekszik, hogy Isten gyermekeinek figyelmét most az egybegyűjtés ideje alatt ezekre a dolgokra terelje. Ezzel visszatartja őket, hogy figyelmüket és érdeklődésüket az Úr jelenlegi munkájába fektessék; befolyásolja arra, hogy elhanyagolják az előkészületet az Úr nagy napjára.EW 75. o. (kiemelés tőlem)
Függetlenül attól, hogy ki mit gondol a zsidók összegyűjtéséről Jézus Krisztus visszajövetele előtt, tény, hogy Izrael állam 1948-ban újra megalakult, és Jeruzsálem felépült. Ellen G. White-ot látomásában félrevezették, tehát hamisan prófétált.
Adventista védekezés szerint téves ez a megközelítés, mivel Ellen G. White szövegében a "régi Jeruzsálem" nem egy helyet, hanem egy funkciót jelöl. Jeruzsálemnek az áldozati rendszer miatt volt kiemelt szerepe, és Ellen G. White szavai úgy értendők, hogy erre a funkcióra, és nem a helyre utal. Ez a funkció ma sem érhető el, hiszen ma is két, Krisztust elutasító vallás birtokolja ezt a helyet.
Véleményem szerint az érvelés hibás. Nem véletlenül idéztem a tágabb szövegkörnyezetet. Így mindenki számára világos lehet, hogy a "régi Jeruzsálem" (eredetiben: "old Jerusalem") nem funkciót jelöl, hanem a helységet: "Azután olyanokra lettem figyelmessé, akik abban a tévedésben vannak, hogy nekik a régi Jeruzsálembe kell menniük s ott feladat vár rájuk, mielőtt az Úr eljön." Ebben a szövegben a "régi Jeruzsálem" célhatározóként szerepel, ahová el lehet utazni, és Jeruzsálem óvárosát jelenti.
Ez tehát továbbra is azt jelenti, hogy Ellen G. White kijelentése hamis prófécia.
Ellen G. White 1856-ban, Battle Creek-ben a következő kijelentést tette a jelenlevőkről:
A társaságot konferencián láttam jelen. Az angyal mondta: "Némelyek a férgek eledele, némelyek a hét utolsó csapás áldozatai, némelyek életben maradnak és megmaradnak a földön, és Jézus jövetelekor elváltoznak."1T 131, 132 (1856). [UNE, Mikor lesznek meg ezek? c. fejezet]
Evelyn Lewis-Reavis jelen volt 1856-ban, Battle Creek-ben, amikor Ellen G. White ezt a próféciát mondta. 1910-ben összeállított egy listát arról, akik 1910 novemberében még életben voltak. A név mellett azt az életkort közlöm, ahány éves volt az adott személy 1910-ben. [in Clev, 76-77. o.]
A lista két legfiatalabb tagja, akik részt vettek az 1856-os konferencián, W.C. White és Mary Smith Abbey volt, akik 1910-ben egyaránt 56 évesek voltak. Ha Ellen G. White próféciája igaz lenne, akkor egyesek még ma is élnének erről a listáról. Konkrétan, 2006-ban a két legfiatalabb 152 éves lenne.
Kijelenthetjük tehát, hogy 1856-ban Ellen G. White hamisan prófétált.
Adventista védekezés szerint bár valóban nem történt meg az, ami az 1856-os kijelentésben elhangzott, de megtörténhetett volna. Isten eredeti terve az volt, hogy népét az 1900-1910-es években hazavigye. A mozgalomban jelentkező válság miatt azonban ez nem következett be, mivel ez egy feltételes prófécia volt az adventi népre. Ellen G. White tehát nem tévedett, hanem csupán emberi döntések torzították el az események folyását.
Megítélésem szerint a védekezés alapelvileg hibás, több szempontból is:
Mindezt összegezve, tovább is úgy látom, hogy Ellen G. White ezen kijelentése hamis prófécia volt.
Láthattuk tehát, hogyEzek a próféciák tehát hamisak, és ebből következően Ellen G. White nem lehet más, mint hamis próféta.
- Ellen G. White kijelentésével ellentétben Jeruzsálem felépült, és
- Ellen G. White kijelentésével ellentétben az 1856-os konferencia résztvetői közül senki sem érte meg Jézus Krisztus második visszajövetelét.