A H. N. Adventista Egyház és a Keresztény Advent Közösség hitvallásában egyaránt szerepel Ellen Gould White neve. A mai h.n. adventizmus személye és szolgálata nélkül elképzelhetetlen lenne. Ellen White ott volt kislányként a Miller-mozgalomban, átélte annak első és nagy csalódását. Látomásain és álmain keresztül folyamatosan figyelmeztette azt a maradékot, amely a csalódások után kitartott a többször megváltozott üzenet mellett. Egyik alapítója volt a H.N. Adventista Egyháznak (1863), és a mai napig a h.n. adventizmus legfontosabb szerzője.
Szolgálata valóban csak ennyi? Egyszerűen egy népszerű szerzővel állunk szemben, vagy valamivel többel? Saját állításai szerint az ő szolgálata nem fedhető le a próféta szolgálatával, hanem több annál. Egyszerűen az "Úr Hírnöke". Adventista szóhasználatban szolgálata/személye a prófétaság Lelke, akinek írásai mértékadók a mindennapi élet és a hit dolgainak megítésében. Valóban így van ez?
A White Hagyatéki Bizottság ajánlása szerint lehetséges, és szükséges is megvizsgálni Ellen G. White szolgálatát, hogy összhangban van-e a Bibliával. A HNA és a Kerak ajánlása nagyjából megegyezik: négy szempontot ad annak megvizsgálására, hogy Ellen G. White valóban a végidő maradékának ismertető jele-e vagy sem.
Felmerül azonban a kérdés: vajon a Biblia alapján elégségesek-e azok vizsgálati szempontok, amelyeket a h.n. adventista vezetők tagjaiknak ajánlanak? És szintén felmerül a kérdés, hogy ez a vizsgálat ma Magyarországon teljeskörűen elvégezhető-e? Tovább>>
Uriah Smith hasonlatával a legtöbb h.n. adventista találkozott. A cikk, amelyben hasonlatát megfogalmazta, eredetileg 1863. január 13-án jelent meg a Review and Heraldban, magyar fordításban a címe: A látomások elfogadásával elvetjük a Bibliát? Cikke bevezetőjében Smith úgy vezeti be, mintha az „Egyedül a Szentírás”-elv hangsúlyozása a látomások elvetésével lenne egyenlő. Tovább>>
Az Ellen G. White szolgálatával foglalkozó h.n. irodalom általában azt vizsgálja, hogy milyen pontosan teljesedtek be Ellen G. White egyes kijelentései. Sajnos a Biblia alapján ez kevés: azt kell vizsgálnunk, hogy minden prófétai kijelentése (próféciája) beteljesedett-e? A hamis próféta jellemzője, hogy hamisan prófétál, azaz nem teljesednek be kijelentései. Ezzel a módszerrel azonban nem lehet igazolni egy igaz prófétát.
Mely kijelentéseit kell prófétikusnak tekinteni? És vajon minden ilyen kijelentés beteljesedett? Tovább>>
Elvileg a legegyszerűbb dolog Ellen G. White kijelentéseit összehasonlítani a Bibliával: nem kell mást tennünk, csak elővenni egy Bibliát, a White-irodalmat és a józan eszünket. Kérdés azonban, hogy egyáltalán lehetséges-e egy ilyen vizsgálat?
Reisinger János: Mel Gibson passiója és a Biblia passiója c. cikkében a nagy port felvert filmen alapvetően azt kéri számon, hogy „a bibliai történetet csak látszólag követi híven, valójában könnyed szabadossággal kezeli a rendező és forgatókönyvíró”. Ezzel a jelenséggel azonban nem csak a filmvásznon találkozhatunk: Ellen G. White Jézus élete c. könyve is tartalmaz néhány olyan szabadosságot, amely a „Sola Scriptura”-elvvel nem egyeztethető össze. Tovább>>
The Pope has changed the day of rest from the seventh to the first day, and has thought to change the very commandment that was given to cause man to remember his Creator, so that the nations might not forget God. He has thought to change the greatest commandment in the decalogue, and thus make himself equal with God, or even exalt himself above God.EW 65.o.
Az Egyház a nyugalom napját a hét hetedik napjáról a hét első napjára helyezte. Megváltoztatta éppen azt az igaz parancsolatot, amely azért adatott az embernek, hogy teremtőjére emlékeztesse. Megváltoztatta a Tízparancsolat legnagyobb parancsolatát s ezzel magát Istennel egyenrangúvá tette, illetve magát Isten fölé emelte.EW 65.o., a HNAE szerverén itt.
A pápa a hetedikről az elsőre változtatta a nyugalomnapot. Éppen azt a parancsolatot vélte megváltoztatni, mely a teremtő Istenre emlékezteti az embert. Vélte, hogy megváltoztathatja a tízparancs legnagyobb parancsolatát, s így Istennel teszi magát egyenlővé. Sőt Isten fölé emeli magát.EW 65.o., Egervári Dezső fordítása
Egyikük pedig, egy törvénytudó, kísérteni akarta őt, és megkérdezte tőle:"Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?" Jézus így válaszolt: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták."Mt 22:35-39
Első hallásra szinte biztosnak tűnik a vizsgálat ezen része: Ellen G. White ugyanazt tanította Jézus Krisztus testtélételéről, mint amit a Biblia tanít. Ehhez a vizsgálathoz a h.n. vezetők általában a Jézus élete és a Krisztushoz vezető lépések (más fordításban Jézushoz vezető út) c. könyveket ajánlják: vajon ott hogyan vélekedik a szerző ezekről a kérdésekről? A hatalmas méretű White-irodalom azonban rejteget meglepetéseket.
Ellen G. White személyének megítélése nem ránk, hanem Istenre tartozik. Előtte áll vagy bukik mint hívő vagy nem hívő. Mi az amit viszont mi is megtehetünk vizsgálatunknak ebben a részében? Maximum annyi, hogy megvizsgáljuk a szolgálatának a gyümölcseit.
Régi téma Ellen G. White irodalmi függésének vizsgálata. Bár ezt legelőször a H.N. Adventista Egyházon kívüli személyek kezdték vizsgálni, az utóbbi évtizedek h.n. adventista kutatásai megerősítették: Ellen G. White írásaiban felhasznált más műveket, sokszor szó szerint idézett belőlük, de sem a szerző, sem a szerkesztő nem jelölte meg azok forrását.
Bár Ellen G. White saját maga zárta ki annak a lehetőségét, hogy szolgálatával kapcsolatban harmadik utat választhassunk (vagy Istentől, vagy az ördögtől van), a modern orvostudomány állítása szerint lehetséges egy harmadik útról beszélni.
Általában ismert, hogy Ellen Harmon 9 évesen súlyos baleset áldozata lett: egy feldühödött iskolatársa egy kővel arcon dobta. Az viszont kevésbé ismert, hogy egy ilyen esetnek milyen fiziológiai hatásai lehetnek.
Négy évvel Ellen Gould White halála után, 1919. július 30-án és augusztus 1-én az Egyház vezetői, teológusai, szerkesztői és tanítói kétnapos konferenciát tartottak azzal a céllal, hogy tisztázzák Ellen G. White szolgálatának szerepét a H.N. Adventista Egyházon belül.