Képtelen vagyok megállni azt, hogy ne reagáljak Vankó Zsuzsa egy régebbi cikkére, amely 2002. március 28-án jelent meg a Népszabadságban, Keresztes háború? címmel. Okom pedig az, hogy úgy érzem, végtelenül komoly gondolatok keverednek megkérdőjelezhető állításokkal, s emiatt a jó is elveszhet azáltal, hogy a ló túloldalára, a populizmus csapdájába kerül.
Teljes mértékben egyet kell értenünk a szerző azon állításával, hogy a rosszul képviselt kereszténység mindennél rosszabb, hiszen „meghamisítja, meghazudtolja”.azt. A politikai kereszténység, a keresztes háborúk tényleg olyan fejezetei történelmünknek, amik a kívülállók számára komoly tüskét jelentenek Krisztus igazságának elfogadásában. És jogosan. Talán nem véletlenül hivatkozik vissza Pál sem „Bizony "miattatok káromolják az Isten nevét a pogányok között", úgy amint meg van írva” (Rm 2:24). Csak kérdés az, hogy miközben elhatárolódunk a kereszténységgel való visszaéléstől, vajon nem lépjük-e át azt a határt is, amikor már magától a kereszténységtől határolódunk el?
Vankó Zsuzsa így fogalmaz:
„Sok szó esik most a Terror Háza múzeum megnyitásáról, a két önkényuralmi jelkép – a vörös csillag és a nyilaskereszt – egymás mellé állításáról. Tragikus valóság, hogy joggal melléjük lehetne tenni harmadik önkényuralmi jelképként, a keresztet is.”
Azt is mondhatnánk, hogy a szerző csupán retorikai fogásból sarkítja a helyzetet. Első olvasásra talán igenelhetünk is, de van itt néhány végig nem gondolt szempont is.
Először is óriási különbség van a totalitárius rendszerek és a kereszténység között. A kommunizmus sztálinista eszméibe belefér, hogy a másként gondolkodókat „málenkij robotra” vigye, és ellehetetlenítse, elpusztítsa. Ugyanígy a nemzeti szocialista eszmék is a más népek rovására akarják megvalósítani a saját jólétüket – azok leigázása és elpusztítása alapján. De igaz-e ez a kereszténységre? Nem! Arról van szó, hogy ezzel a jelképpel, eszmével vissza lehet élni, és vissza is éltek. Maga Jézus figyelmeztetett erre a jelenségre a Mt 7:21-23-ban:
„Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ki ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!”Mt 7:21-23
Tragikus ezt látni, hogy lesznek akik csak Jézussal magával szembesülve jutnak el a felismerésre, valami baj volt azzal, ahogyan a dolgokat tették és képviselték. Vagy elég ha utalok a búza és konkoly példázatára. Amíg létezik ez a világ, konkoly és búza együtt növekszik. De ettől még el kell-e vetnünk a keresztet?
A másik fontos különbségtétel, hogy míg a 19. század folyamán született restaurációs mozgalmak el tudják hitetni önmagukkal és a környezetükkel, hogy ők mentesek ezektől a bűnöktől, addig tény, hogy a kereszténység történetéhez ezek a szörnyűségek is hozzá tartoznak. Ez a mi sarunk, amiért van értelme elgondolkodni, van értelme bocsánatot kérnünk. Olyan közösségek, akik csak az első század kereszténységét tekintik identitásuk alapjának, tévedésben vannak, hiszen Jézus szavai szerint nem mehetett minden teljesen tönkre, nem folytatódhat a kereszténység kizárólagosan az adventizmussal, a h. n. adventizmussal.
„Én pedig ezt mondom neked: Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta.”Mt 16:18
Azt állítani, hogy a pokol kapui győzedelmeskedtek az egyházon, pusztán azért, mert voltak olyanok, akik visszaéltek a kereszténységgel, a kereszttel, ez Jézus szavaival van ellentmondásban.
Harmadszor, anti-katolikus szemléletünk közepette is látnunk kéne, hogy a kereszt nem csupán a katolicizmus jelképe, nem csupán annyit jelent, hogy segítségükkel megtaláljuk a katolikus templomokat – és nagy ívben kerüljük el őket! Ezt a jelképet a Biblia használja, Pál apostol nem is akármilyen környezetben:
„Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.”1Kor 1:18
Én nagyon hálás vagyok a keresztért. A nyilvánvaló visszaélések ellenére is. A keresztet is a Terror Háza tetejére? Semmiképpen sem. Bár ez is szégyen, hiszen szégyenfa – de dicsőséges is, mert az én személyes bűneimen túl Jézus Krisztus kegyelméről is beszél.
Örülök neki, hogy Isaac Watts csodálatos himnuszát én is énekelhetem:
A keresztet ha nézem én
Hol meghalt Ő, a nagy Király
Minden kincsem, a büszke én
Semmivé lesz, és nem kell már.
Másban többé nem bízom én
Mint Krisztusom halálában
Csábít és hív minden egyéb
De élet csak vérében van
Nézd homlokát, kezét, lábát,
Szeretet s gyász lett ott eggyé.
Volt-e már vér ennél drágább,
Tövisből font fejdísz ily szép?
Ha a világot adhatnám,
Ajándéknak ez oly kevés.
E szeretet többet kíván:
Az életem legyen Övé.
(ford.: Dobrocsi Gábor)