A Sola Scriptura teológiai szakfolyóirat 2009/3. számában jelent meg Vankó Zsuzsa: A vallási antidiszkrimináció eszmei alapjai az adventista teológia szerint c. cikke. Ez előadás formájában 2009. május 12-én hangzott el az OKM Egyházi Kapcsolatok Titkársága által rendezett konferencián. Azok, akik nem jutnak hozzá ehhez a szakfolyóirathoz, elolvashatják a Keresztény Advent Közösség Az Idők Jelei c. folyóiratából is.
Rektor asszony az adventista kifejezés fogalmának tisztázásával kezdi mondanivalóját, amiben így ír:
„A 19. század első felében széles körű felekezetközi ébredési mozgalom bontakozott ki elsősorban a protestantizmus köreiben Európában és Észak-Amerikában, amelynek az volt a központi üzenete, hogy Jézus Krisztus megígért visszajövetele történelmi közelségbe került, amit egy egész földet átfogó evangéliumhirdetésnek kell megelőznie.”
Összevetve William Miller és az őt követő Hetedik Hónap Mozgalom üzenetével, azt kell látnunk, hogy ez a definíció megtévesztő. Az eredeti üzenet Jézus Krisztus visszajöveteli dátumának a meghirdetése volt – és nem az evangéliumhirdetés. Történelmi tény, hogy a krisztusi meghívásból – „Jöjjetek énhozzám mindnyájan” – félelemkeltés lett. A konkrét időpont meghirdetése félelmet keltett az üzenetet hallgatókban, ahogy ma is azt kelt minden ilyen üzenet, és feltehetően a „megtéréseket” is csupán a félelem motiválta. Ezzel lehet magyarázni azt, hogy milyen nagy számban hagyták el ezt a mozgalmat annak csalódásai után.
De térjünk vissza a vallási antidiszkrimináció kérdésére. Vankó Zsuzsa a következő alapokat rakja le ennek megalapozása során:
Az alapok tekintetében egyet kell érteni rektor asszony szavaival. Okfejtésében azonban elkövetett néhány apró hibát. Például az 1Kor 3:17 jelentése szövegkörnyezetében nem a lelkiismereti szabadságra vonatkozik, hanem arra, hogy a kőtáblákra írt törvény (értsd Tízparancsolat) szabta szűk keretekhez képest jelent szabadságot a keresztény ember szabadsága – és még nagyobb felelőssége. A másik érvelési hiba, hogy magában a constantinusi fordulatban keres okot a későbbi császárok törvényeiben. A milánói ediktum (313) csak vallási türelemről beszél, azaz lehetővé teszi a keresztények számára is a vallásgyakorlatot. A 380-as, a kereszténységet egyeduralkodó vallássá tévő rendelet ebből nem következik. Magyar történelmi példát mutatva, olyan ez, mint ha az 1848-as forradalom következményeiként mutatnánk be a szabadságharc leverése utáni megtorlást. Bizonyos értelemben igaz, hiszen, ha nincs szabadságharc, nincs lehetőség a leverésére és megtorlásra sem. De nem egyenesen következik az egyik a másikból.
Mindezek ellenére is úgy látom, Vankó Zsuzsa jól lehatárolja azokat az alapelveket, amik szerint a lelkiismereti szabadság, és ezen túl a vallási antidisztrimináció működhet. Összegzését így kezdi:
„Az a tény tehát, valakinek erős vagy akár kizárólagos meggyőződése van az általa követett hitvallás igazságát illetően, még nem vezet vallási antidisztriminációhoz, amennyiben a lelkiismereti szabadság mibenlétének világos megértésével és feltételen tiszteletben tartásával párosul. Az erős lelkiismereti meggyőződés valójában elkötelezi az embert arra, hogy elismerje: másoknak is lehetnek ilyen meggyőződésük, és nekik ugyanúgy joguk van ehhez, mint neki.”
Ez a mondat annyira kifejező, kerek egész elméletet takar, hogy véleményem szerint érdemes összevetni azzal, amit a vallási antidiszkrimináció kérdésében a Keresztény Advent Közösség és tagjai részéről tapasztaltam.
Számomra az egyik legmegdöbbentőbb eset a Keresztény Advent Közösség 2006. március 6-án kelt hivatalos levele, amelyben jogi úttal fenyegetett meg arra az esetre nézve, ha nem adom át az adventizmus.hu domént. A levél ezen része így szól:
„Amennyiben a békés, tárgyalásos megegyezésre nem mutatnak hajlandóságot, úgy nem szívesen, de kénytelenek leszünk a jogi utat választani.”
Ez a mondat mennyiben felel meg a Vankó Zsuzsa által teljesen jogosan felvetett alapelveknek? Tényleg komolyan gondolta-e a Keresztény Advent Közösség (a Sola Scriptura Teológiai Főiskola fenntartója), hogy bírósághoz fordul ebben a kérdésben?
(Két zárójeles megjegyzésem is volna. Egyrészről téves az az elképzelés, hogy jogi útra terelve megszerezhették volna az adventizmus.hu domént. Ezt a jelenleg hatályos törvényi keretek akkor és csak akkor teszik lehetővé, ha ún. prioritásos igénnyel lép fel egy felhasználó. Ez azt jelenti, hogy a doménnév az ő cégének, szervezetének a neve, így például egy Adventizmus Bt. tudott volna jogi úton bármit elérni, a Keresztény Advent Közösség azonban nem.
A másik, hogy az átadott doménnel nem sikerült túl jól gazdálkodni. (Persze a domént nem a Keresztény Advent Közösség kapta meg, hanem egy hozzájuk tartozó lelkész.) Azóta egy szélsőjobboldali csoport használja ezt a domént. Velük miért nem ilyen határozottak? Félnek tán, hogy azok a fiúk esetleg tettlegességig is elviszik a vitát?)
Az ehhez kapcsolódó másik eset 2006. május 19-én történt, az ún. White hétvégén, amikor arról esett szó, hogy hogyan lehet kezelni azokat a kérdéseket, amik Ellen G. White szolgálatával kapcsolatban felmerülnek. A bevezető előadás utáni beszélgetésben, kérdésre válaszolva Sonnleitner Károly, a Keresztény Advent Közösség lelkésze és a Sola Scriptura Teológiai Főiskola tanára a következőket mondta:
„Hadd mondjak valamit erre... Az egyik. Én igen csak tisztességtelennek tartom azt, apológia címszó alatt más közösségek hittétele ellen támadást intéznek. Az apológia hitvédelemről szól. Itt pedig támadásról van szó. Tehát ez önmagában.
Ugyanez a csapat létrehozott egy adventizmus.hu honlapot, és célul tűzte maga elé, hogy – bevallottan – hogy a közösség tanításának a lejáratására hozták ezt létre. Hogy aki fellapozza vagy odatéved, az az adventizmusról ne az adventi közösség állásfoglalását, hanem az ő adventizmust lejáratni akaró írásaikat olvashassa.
Ez ellen aztán fellépett a Kökéndy Zoli meg az Unió részéről is, úgyhogy ezt ők is érezték ezt a turpisságot és ezt ők díjmentesen átengedték nekünk,
Hozzászóló: Bocsánat, elnézést kérek! Ez azért ez nem volt szép. Most már adventizmuskutatas.hu az ő honlapjuk és az adventizmus.hu meg a Szabó Ferié.
Sonnleitner Károly: … Szabó Ferié. Csak ennyit mondjuk a mögötte meghúzódó erkölcsiségről.
A másik, hogy ez az illető az iskolánkat kijárta. Ez, aki ezt a honlapot létrehozta, és aki ezt az egész vonalat működteti, valamiféle karizmatikus irányzat elkötelezett híve, és egyik-másik körünkben nem tartózkodó, de a közösség élvonalában élő testvér személyes barátja. Ezt a testvért megkérdeztem, hogy – ott mondja a Biblia János levelében is – hogy az ilyet ne is köszöntsük. Hogy lehet egy ezzel, egy ilyen emberrel barátkozni? Járhatnak-e ketten, ha nem egyeznek egymással? És hát különben nem tettem szóvá, csak most hogy ez a mi testvérünk mondta, hogy hát törésre került közöttük a sor, merthogy kézen közön az iskolánk volt hallgatója kimondta, hogy azért hozta létre ezeket a honlapokat, hogy lejárassa a mi tanításunkat és lejárassa a mi közösségünket.
Tehát ezzel a szándékkal jöttek létre ezek a …”
(Apró szakmai megjegyzésem, hogy az apológia szó nem hitvédelmet, csak védőbeszédet jelent. A hitvédelmet, mint teológiai diszciplínát apologetikának hívják.)
Megvalósul-e a kívülállók lelkiismereti szabadsága, ha Sonnleitner Károly szavait komolyan vesszük? Nem, hiszen „tisztességtelennek tartja, hogy ha egy vallási közösség hittételei ellen támadást intéznek.” Az Adventizmus Kutatói Oldalon megjelenő elvi kritikát „erkölcstelennek” tartja. Persze rögtön felmerül a kérdés: vajon miért esik más megítélés alá az az eset, amikor akár a Keresztény Advent Közösségben, akár a Sola Scriptura Teológiai Főiskolán más hittételeket, más vallások nézeteit bírálják? Nem azt állítom, hogy erre nincsen joguk, de azt igen, hogy ugyanezt képtelenek elviselni mástól.
Megvalósul-e a közösségen belüli lelkiismereti szabadság, ha Sonnleitner Károly szavait komolyan vesszük? A válasz megint nem, hiszen az egyik munkatársa velem való barátságát is megkérdőjelezi – méghozzá ravaszul bibliai hivatkozással, hiszen mikor „köszöntött” engem bárki olyan módon, ahogyan ez a János levelében szerepel? Úgy tűnik, nincs lelkiismereti szabadság belül sem. Vankó Zsuzsa szavait visszaidézve, talán nem is kell csodálkoznom rajta, ha kifelé sem fogadják el annak létjogosultságát, hogy kérdéseket vessek fel, elvi kritika alá vonjam akár a Főiskolán tanultakat, akár a Keresztény Advent Közösség tanítását.
Az átlag hívő gondolkodásába még ennyi türelem sem jut. Egy adventista, foglalkozását tekintve értelmiségi embertől kaptam néhány „baráti” gondolatot:
„Véletlenül bukkantam a honlapodra és gyakorló adventistaként néhány megjegyzésem és kérdésem lenne az ott olvasottakkal kapcsolatban.
[...]
... beleolvastam a Szász Bélával folytatott levelezésedbe, és a következőket figyeltem meg. Szász Bélával ellentétben belőled teljes mértékben hiányzik az alázat, ami ehhez a témakörhöz és alapvetően az Istennel való kapcsolathoz szükségeltetik. Ezzel szemben rengeteg okoskodás, az emberi elme túlzott magabízásából származó vélemény van az írásaidban.
[...]
Továbbra sem értem , hogy miért jó egy egyházat támadni a hitvédelem nevében, amely hitvédelmet akár ateizmusnak is nevezhetnénk, hiszen a weboldaladról nem derül ki, hogy TE miben is hiszel, úgy érzem leginkább önmagadban. Ha nem fogadod el a hitelveinket, akkor ne foglalkozz velünk, tarts meg minket a tudatlanságunkban.
Zárógondolatnak a Thess. 2:10/b-11.: "mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségükre, és azért bocsátja reájok Isten a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak."”
Úgy látom, van még mit javítani az átlagos hozzáálláson, hiszen még egy értelmiségi sem érti, se nem tolerálja kritikai oldalak meglétét. Egyrészről érthető is, hiszen a hivatalos próbálkozások nagyon kevesek: mintha erről a problémáról (ti. az adventizmus megkérdőjelezhető) a közösségen belül nem, vagy csak alig hallanak. Mikor magukra veszik annak a terhét, hogy egyházukat megvédjék, észre sem veszik, hogy pontosan ők szorulnának védelemre vezetőik részéről – és nem fordítva! A másik, hogy az érvelés súlypontja – tapasztalatom szerint – eltolódik az érveléstől a kritikus személy támadásába. (Ez sem egyedülálló, vö. pl. Walton: Ómega c. könyvével!) És szinte hihetetlen az a bibliakezelés, amit ebben a feldühödött levélben találunk.
Néhány apróbb téves hivatkozástól eltekintve el kell ismernünk: Vankó Zsuzsa helyesen fogalmazta meg a vallási antidiszkrimináció kérdésének alapelveit. Ezek megszívlelendő, követendő igazságok. Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy sem a Keresztény Advent Közösség, sem a Sola Scriptura Teológiai Főiskola munkatársai és az átlag adventista sem jeleskedik minden esetben ezeknek az elveknek a tiszteletben tartásával. Emberileg sajnálom, hogy a helyzet idáig jutott, az elv és a gyakorlat immár köszönő viszonyban sincs. Pedig ha úgy tekintjük, nem csak a kritikusok, de még az ellenségek esetében is másra van parancsunk! Néhány igevers ennek alátámasztására:
"Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad az igazaknak és a hamisaknak. Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi jutalmatok? Nem ugyanezt teszik a vámszedők is? És ha csak atyátokfiait köszöntitek, mennyivel tesztek többet másoknál? Nem ugyanezt teszik a pogányok is?"Mt 5:44-47
"Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, hogy szeretitek egymást."Jn 13:34-35
"Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent; aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet."1Jn 4:7-8
"A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr."1Kor 13:4-7